Árulkodó fotó készült Gyurcsányról és Karácsonyról
A Fidesz főpolgármester-jelöltje nem hagyta szó nélkül a DK hétvégén tartott pártkongresszusát.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje nem hagyta szó nélkül a DK hétvégén tartott pártkongresszusát.
A Fidesz főpolgármester-jelöltje széles látókörű és jelentős városvezetői tapasztalattal rendelkezik.
Amíg vagy Szentkirályi Alexandra vagy Vitézy Dávid vissza nem lép, addig a főpolgármester nem áll ki.
A Budapestet csőd szélére manőverező Karácsony Gergely nemzetközi nyomást kívánt helyezni az Európai Bizottságra, hogy kizárják a magyar kormányt az uniós források felhasználásáról szóló döntésekből.
A budapestiek által kedvelt park játszóterén áldatlan állapotok uralkodnak.
Nagy pácba kerülhetnek a fővárosban élő nyugdíjasok.
Úgy látszik, a főpolgármester már most erőteljes kampányüzemmódba kapcsolt, ezúttal Rákosrendező fejlesztését torpedózná.
Jelen állás szerint a DK vezére láthatóan nem sieti el a kis pártocskákkal való összekapaszkodást.
Kérjük az igen tiszteletlen baloldali szubkultúrát, mondjanak legalább egy apró beruházást vagy a mai fővárosi vezetéshez kötődő ügyet, amelyet nem sző át pókhálóként a korrupció.
Újabb járatokra terjeszti ki a hétköznap esti időszakra érvényes első ajtós felszállási rendet a BKK, a forgalmas járatokon azonban fennakadást okoz az intézkedés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A FÖLD ÁRNYAS OLDALA – Brüsszel a sajtó és az ombudsman mellett bennünket, európaiakat is semmibe vett.
A Nikola Jokics vezette coloradóiak nehezen bírták a tempót a liga második legfiatalabb csapatának számító OKC ellen.
Az Egyesült Államok elnöke Truth Social oldalán tett közzé bejegyzést.
Hétfőn eldőlhet a magyar válogatott sorsa a világbajnokságon.
Balogh Botondék és a VAR dönthette el az olasz bajnoki címet, Milánó mindkét fele romokban heverhet.
A román Antena 3 csatorna, a választási szervek adataira hivatkozva közölte, hogy Nicușor Dan Románia elnöke. Kelemen Hunor gratulált az új elnöknek.
A betegség áttétet adott a csontokba is.
LANGY ESŐK JÖNNEK – Az apartheid rendszer működtetése olyan kollektív emlék, amelyet nem tud az ország lerázni magáról.
Hétfőn eldőlhet a magyar válogatott sorsa a világbajnokságon.
Balogh Botondék és a VAR dönthette el az olasz bajnoki címet, Milánó mindkét fele romokban heverhet.
A román Antena 3 csatorna, a választási szervek adataira hivatkozva közölte, hogy Nicușor Dan Románia elnöke. Kelemen Hunor gratulált az új elnöknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.