100% Jézus – Egy boldog karácsonyi koncert
Dicsőítő karácsonyi koncertet rendeznek a szeretet jegyében december 21-én a Budapest Kongresszusi Központban.
Dicsőítő karácsonyi koncertet rendeznek a szeretet jegyében december 21-én a Budapest Kongresszusi Központban.

Tavaly a képeslap-forgalmazás nagy részét a karácsonyi képeslapok forgalma adta.

Nagy Bálint a közelmúltban leginkább a Jezsuita futás nevű program arcaként szerepelt a nyilvánosságban.

A jövő csütörtöki rendezvényen a dunavecsei plébánossal beszélget Vágvölgyi Gergely, a Mandiner főmunkatársa.

Karácsonykor igazán megengedhetünk magunknak egy kis bűnözést, pláne ha betartunk néhány szabályt.

A gyerekek levélben írhatják meg három kívánságukat a karácsonyi angyalnak, aki ezek közül legalább egyet teljesít.

Jön, hogy rátaláljunk. Hogy a hétköznapi, megszokott két Magyarország-narrációt felváltsa, egy kis időre bár, az angyalok éneke. Imánk halk mormolása.

Veszélyben van a karácsonyunk.

A koronavírus-járvány miatt idén is korlátozzák a hívők létszámát.

Jézus születésével a világba megérkezik a remény.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Tisza Párt a karácsonyi szünetben sem talált magára tematikusan.

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Ezek a papírok minden várakozást felülmúltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.