Karácsonyi vásár a Magyar ízek utcájában
Aranyvasárnap hétvégéjén és december 24-én színes programokkal is várják a látogatókat.
Aranyvasárnap hétvégéjén és december 24-én színes programokkal is várják a látogatókat.

Bár vészesen közeledünk az év végéhez, a Neoton Família dívájának rengeteg tennivalója akad.

Rekordszámú, több mint 200 új karácsonyi mozifilm és televíziós produkció készült idén.

A vágott fenyővel ellentétben a Kínából érkező műfenyők súlyos környezetkárosítással járnak.

Tartós élelmiszert és higiéniás eszközöket küldenek a rászorulóknak, de gondolnak a gyerekekre is.

A Szentatya nem hagyta szó nélkül, hogy az Európai Bizottság kitiltotta volna a karácsony kifejezést a hivatali kommunikációból.

Ha már ilyen irtó viccesnek és bátornak érzi magát ez a Riccardo Simonetti, pózoljon Mohamed prófétaként is egy mecset előtt.

Ha azt vesszük, hogy Jézus sem volt fehér, akkor akár azt is hihetjük, hogy Szűz Máriának szakálla volt, nem?

Ha lehetne józan észt ajándékozni, azt a mai megkergült világban helikopterről kellene szétpermetezni az egész unió számára.

Napjainkban nem az a kérdés, hogy szükségünk van-e ezekre az eszközökre, hanem az, hogy egyéni ízlés és szükség tekintetében mit szerzünk be a sokszínű piacról.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Térképeken, animáción mutatjuk, mire számíthat holnap.

A Nézőpont Intézet szerint tartóssá vált a kormánypártok előnye

Nem tetszik a Tisza Párt képviselőjének, hogyha a kerületi lakosok gátat szabnak a bulinegyed terjeszkedésének.

Budáról érkezett.

A lapunknak nyilatkozó helyiek szerint tarthatatlan a helyzet.

Stratégiai kibermegállapodás.

Kijev a Nyugatban reménykedik.

Akár a havi hitertörlesztő is kijöhet a januári adóváltozások révén a családoknál maradó pénzből.

Az új EV2 a Renault 4 és a jövőre érkező Skoda Epiq, valamint a Volkswagen ID Cross riválisa lesz.

Nem lehet levédetni azt a szlogent, hogy „biztos választás” a miniszter szerint.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.