Karácsonyi kívánságkosár
Több mint fél napon át tart az ünnepi kosárdömping az észak-amerikai profi ligában.
Több mint fél napon át tart az ünnepi kosárdömping az észak-amerikai profi ligában.

Előbb-utóbb eljutunk az elfogadás szakaszába, és megindulhat az újratervezés.

A Covid–19 kezelésével foglalkozó brit tudományos szervezet, az Independent SAGE is kültéri programokat ajánl.

Így ünnepelték a karácsonyt a sportvilág sztárjai, legalábbis a közösségi médiában.

172 éve ilyenkor épp rosszul állt a magyar ügy, a márciusi lelkesedés elillanni látszott.

A tűzvész pusztította párizsi székesegyházban most készülnek a nagyszabású rekonstrukcióra.

Tavasszal megjelenik a következő Ossian-stúdióalbum, amelynek A teljesség lesz a címe. A lemezről már meghallgatható az első dal, az Azon a napon.

A Kádár-rendszer kultúrpolitikájának enyhülése a nyolcvanas évek közepétől abban is tetten érhető volt, hogy néhány vallási tematikájú művészeti alkotást is engedtek megjelenni.

A teremtésvédelem mint a keresztény emberek és a környezet iránti felelősség kapcsolatát kifejező szó nagy karriert látszik befutni.

A miniszterelnök a Facebook-oldalán tette közzé a meghitt hangulatú fényképet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.

Az országgyűlés elnöke kiemelte: a világpolitikában a korábbi szabályok értelmezése radikálisan megváltozott, ezért mindazoknak, akik talpon akarnak maradni, szükséges és hasznos a változás felismerése és megértése.

A gép kiemelt célpontnak számított.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A Magyar Állami Operaházban hétfő este megrendezett gálán kiderült, hogy a 68. alkalommal kiírt Év sportolója-szavazáson kik lettek a díjazottak.

A Megadeth útjára lépett a világhírű finn zenekar.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.