„Leereszkedni oda, ahol Isten kristálytiszta hangja megszólal”

A járvány időt ad arra a családoknak, hogy többet legyenek együtt. Továbbá az imára, a Biblia olvasására, arra, hogy leereszkedjünk a mélybe, ahol a csend megcsendül, ahol Isten kristálytiszta hangja megszólal – véli Székely János szombathelyi megyés püspök. Készítsünk a szívünkben jászolt a Gyermekké lett Istennek, aki érkezik – írja szabadfold.hu.

Szimbolikusan azt jelzi pünkösd ünnepe, hogy az egész emberiség egyetlen nagy család – vallja dr. Székely János megyés püspök Fotó: Unger Tamás Forrás: MW

– Hogyan éli meg az Egyház, a papok és a híveik a járvány második, a tavaszinál erőteljesebben támadó hullámát? A pandémia gyengíti vagy erősíti az emberek hitét?

– A járvány sok szenvedést hozott. Elsősorban a betegeknek, a hozzátartozóiknak, azoknak, akik a kórházakban egyedül maradnak a lélegeztetőgépre kapcsolva, azoknak, akik nem látogathatják meg a kórházban az életükért küzdő családtagjaikat, a szeretteik halála miatt gyászolóknak. A járvány hatalmas erőfeszítést kíván az egészségügyben dolgozóktól, ápolóktól, orvosoktól, de a tanároktól és más veszélyeztetett munkahelyen dolgozóktól is.

Hívő és hit nélkül élő ember egyaránt érzi ennek a nehézségét, fájdalmát. A különbség az, hogy a hívő ember tud túllátni a horizonton, túllátni „a földi rácson”, Adyval szólva. Olvastam egy protestáns lelkészről, aki a Távol-Keleten egy szigeten tevékenykedett misszionáriusként. Az egyik gyermeke meghalt. Nem volt más lelkész a közelben, őneki kellett a saját gyermekét eltemetni. A törzs tagjai, akik között hirdette az evangéliumot, mind vele gyászoltak a temetésen.

Ez a csendes advent arra is hívja az emberiséget, hogy gondolkodjunk el, merre tart a világunk – vallja dr. Székely János megyés püspök
Fotó: Unger Tamás / MW

Azt látták, hogy az édesapa tele van fájdalommal, folynak a könnyei, de nem omlik össze, a szeme csillog, ott ég benne valamilyen különleges tűz és remény. A temetés végén a törzs egyik öreg vezetője odament a lelkészhez, és azt mondta neki: „Most már tudom, mi a különleges bennetek, keresztényekben. Az, hogy ti túlláttok a horizonton.”

Talán a nem hívő ember is a lelke mélyén sejti, érzi, hogy nem csak e véges, mulandó világ számára születtünk. A templomok kapui nyitva vannak, sokan be is térnek imádkozni, gyertyát gyújtani, szentmisére vagy letenni a bűneik terhét. A remény forrásából merítenek.

– Egy ilyen világjárvány idején válaszokat, magyarázatot keresünk: miért történik mindez?

– Egy járvány önmagában a természet egyik jelensége. Ahhoz hasonló, mint egy vulkánkitörés vagy egy szárazság. A természetnek, az anyagvilágnak van egyfajta „szabadsága”, esetlegessége. Nincsenek teljesen determinált törvényei, nem a Teremtő irányít képzeletbeli damilszálakon minden atomot és sejtet.

Ugyanakkor Isten kegyelmével és erejével lehetséges jót kihozni a rosszból is. A járvány taníthat arra, hogy elcsendesedjünk, lelassítsuk a túlságosan is rohanó, felszínes életritmusunkat. Alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk. Miért élek? Jól élek-e?

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

„Az Országnak nagy örömével”

1020 esztendeje, 1000-ben egy 18-20 éves ifjú férfi élete legfontosabb karácsonyát ülte meg. A helyszín Székesfehérvár volt, az újonnan felépült Szűz Mária-bazilika; kevéssel arrébb, egy kisebb kiemelkedésen álló négykaréjos templomban már negyedik éve nyugodott édesapja. Ez a fiatalember Vajk néven született, de a keresztségben az István nevet nyerte el.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.