(Másolat) Komoly arccal
Százharmincöt éve, 1887. június 25-én született Karinthy Frigyes író, költő, műfordító.
Százharmincöt éve, 1887. június 25-én született Karinthy Frigyes író, költő, műfordító.

A Frici & Aranka című film Karinthy Frigyes és Böhm Aranka életét, illetve a századforduló irodalmi miliőjét ábrázolja.

Egy 1843-as Habsburg József nádor által aláírt ügyvédvallási bizonyítványért több mint ötszázezer forintot adtak.

Szezonzáró árverésre invitál az Antikvárium.hu, ahol kalapács alá kerülnek 1945–46-ban tiltólistán szerepelt kötetek.

Karinthy Frigyes összetéveszthetetlen hangja a magyar irodalmi humor egyik legkiemelkedőbb csúcsa.

Néhány nappal ezelőtt a Google óriás techvállalat a főoldalán Semmelweis Ignáccal hívta fel a figyelmet a kézmosás fontosságára.

Karinthy Frigyes második felesége orvos volt, a magyar irodalmi élet hősnője és elsősorban jelenség. Már Ady sem tudta kivonni magát a hatása alól.

Elnézve a Soros-klán eszement vagdalkozását, s azt, hogy a jelek szerint az unióban sem lesz automatikusan nekik parírozó többségi szavazógép: az ordibál, akinek a háza ég.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Megszólalt Mikola Azarov volt ukrán miniszterelnök.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.