Így aztán igen nagy öröm, valahányszor „ismeretlen írások” kerülnek elő. Jelen kötet szertelenül és szellemesen-kedvesen csapongó karcolatokat és a Hölgyeim és Uraim! ciklus darabjait; a karcolatok esetében a szerkesztő jelöli, honnan kerültek elő, a korabeli sajtó melyik példányának mikori számából, de a második esetben ez a jelölés sajnos elmarad – ha valamit fel lehet róni a kötetnek, akkor ez volna az. Cserébe? Helyette? Fájdalomdíj gyanánt viszont ilyen passzusokat olvashatunk százával: „A könyvnapon például – most már beszélhetnek, amit akarnak – tulajdon szememmel láttam a Vevőt, bizonisten. Tanúim vannak rá, ő volt az, a sátor mellett, ahol vagy harmincan álldogáltunk, írók, meg kiadók, meg könyvkereskedők – odajött és vett. Persze nemigen férhettem hozzá, az ilyen illusztris férfit rögtön körülfogják, de ő olyan kedvesen és közvetlenül társalgott mindenkivel, mint valami akármilyen író vagy művész. Zsigának és Ferinek és Miskának még a vállát is megveregette és kérdezte, milyen volt a termés – mondom, olyan kedves, egyszerű, közvetlen volt, én bátorságot vettem és a közelébe furakodva autogramot kértem tőle. Adott is, mosolyogva és megcsípte az arcom, kedvesen, na te huncut, mondta, aztán valami jót írjál, igenis, mondtam, kezitcsókolom, Vevő bácsi.” Régi, irodalommal kapcsolatos élményeink buzognak fel, ha kézbe vesszük ezt a remek kötetet, és kedvünkre ámulhatunk, miket tudott produkálni a magyar irodalom a huszadik század első felében.
Karinthy Frigyes: Hölgyeim és Uraim! – ismeretlen írások 1927–1938. Szépmíves Könyvek, Budapest, 2020.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!