Az egyik leghíresebb kilengése Déry Tiborhoz kapcsolódott, ami éveken át tartott és jóval később irodalmi jelentőséget is kapott. Az író Ítélet nincs (1969) című önéletrajzában hosszasan taglalja kapcsolatát Böhm Arankával, és nem mutat önmérsékletet az intim részletek feltárásában sem. Az idevonatkozó passzusok erkölcs- és erénycsőszöknek, valamint a másik szemében feszt gerendák után kutakodóknak nem ajánlottak. Viszont ettől még az életbe elég sok minden belefér, a világ meg néha ilyen, máskor meg olyan. És az is jellemző, hogy Déry jól megsértődött, amikor rajtakapta Arankát egy ábrándos tekintetű hegedűművésszel, miközben a saját példájából is tudhatta, hogy hősnőnk nem csinál nagy faksznit az ilyesmiből.
De hát nemcsak a világ ilyen, hanem az ember is benne maga. Böhm Arankát pedig abban a világban embernek álcázott kretének gyilkolták meg ötvenévesen Auschwitzban. A körülötte keringő legendáknak se szeri, se száma, hatása csupán a legnagyobb múzsákéval említhető egy lapon, és ezen a várbéli estén Nyáry Krisztián irodalmárnak volt még egy érdekes észrevétele. Mely szerint bizonyos (kulturális) szempontból Arankának köszönhetjük a mai Újbudát is. Ugyanis Karinthyék és a slepp eleinte a pesti oldal kávéházaiban múlatták életvitelszerűen az időt, majd miután az író beköltözött pszichiáter felesége lakásába Budán, a társaság átköltözött a Hadikba, ami pezsgő életet eredményezett a környéken.
Hogy ez a mai napig (vagy inkább újra) így van, azt másnap egy újabb bevonzás részeként magam is tapasztalhattam. Ennek szöges ellentéteként először azt a vizuális sokkot, amit a Margit körúton ért. Évek óta nem jártam ott gyalogosan, így aztán meglepett, hogy a hídtól a Mechwart ligetig felélem az összes oxigéntartalékomat. Aztán hogy az egész annyira lepusztult a bezárt üzletekkel, a még kormosan is izgalmas eklektikus épületeivel, hogy az valami rettenet. Holott minden adott, a Duna közelségétől a közlekedésen át a kulisszáig. Nem sokban különbözik a Bartók Béla út Gellért tér és Móricz Zsigmond tér közötti szakaszától, ami viszont olyan pezsgő életet mutat, mint a Montparnasse fénykorában. Galériák, teraszok, kocsmák, éttermek, kávézók egymás hegyén-hátán, és még az sem okoz különösebb traumát az óhatatlanul feltörő emlékképek mellett, hogy a Mészölyből mexikói lett.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!