Továbbra is töretlen a Károli népszerűsége a felvételizők körében
A rektor szerint a minőségi oktatás és a közösségi élet szinergiája az egyetem népszerűségének kulcsa.
A rektor szerint a minőségi oktatás és a közösségi élet szinergiája az egyetem népszerűségének kulcsa.

Eredményt hirdettek a Károli Gáspár Református Egyetem új campusára kiírt tervpályázaton.

A Károli Gáspár Református Egyetem rektora a felsőoktatás sikeréért szeretne dolgozni.

A legkiemelkedőbb kultuszminiszterek sorába tartozik Eötvös József és Klebelsberg Kunó mellett, és megbecsült köztársasági elnök volt.

Egy polgári demokrácia szociális rendszerének alapjait fektették le – mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára.

A Károli Gáspár Református Egyetem alapításának harmincadik évfordulója alkalmából rendezett konferencián mondott beszédet a házelnök.

Az Állam- és Jogtudományi Kar új dékánja Tóth J. Zoltán egyetemi tanár lesz, a Hittudományi Karon pedig Literáty Zoltán egyetemi docens tölti be a posztot.

Hat ország kutatói, egyetemi tanárai számoltak be tanulmányaik eredményéről az április 29-én tartott színház-szociológiai szimpóziumon, a Nemzeti Színház Kaszás Attila-termében.

A helyszín a Nemzeti Színház Kaszás Attila-terme április 29-én, szombaton.

Gulyás Gergely miniszter hangsúlyozta: Hegedűs Loránt egyházi szolgálata nem szűnt meg azt követően sem, hogy a püspöki szolgálatát befejezte.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak az áldozatot kellett őrizetbe venni.

A nagy teherautók a kisebb utakon veszélyesek lehetnek.

A Tisza Párt elnöke hiába tagadja a régi baloldali holdudvar jelenlétét, saját köre cáfolja.

A szakmai szervezetek megértették és elfogadták Lázár János javaslatát.

Elképesztő mennyiségű díszítés járul hozzá a Fehér Ház ünnepi pompájához.

Több dokumentumtervezet is elkészült – közöttük a biztonsági garanciákról – az amerikai és ukrán vezetőknek az orosz–ukrán háború beszüntetéséről folytatott tárgyalásai után – közölte kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

Hiperszonikus rakétarendszer állt szolgálatba Belaruszban.

Magyarországnak igaza volt abban a kérdésben, miszerint Európa külső határát kell védeni, és csak azokat a bevándorlókat szabad beengedni, akik valóban jogosultak a menekültjogra.

Úgy tűnik, csak színjáték volt Andrij Jermak lemondása.

Az újonc három konkrét, szép összeget tartalmazó ajánlatot kapott.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.