Telefonon is „átadhatják” a behívót a férfiaknak Ukrajnában
Az orosz támadás kezdetén hadiállapotot rendeltek el, amely felülírta a békeidőbeli besorozási szabályokat.
Az orosz támadás kezdetén hadiállapotot rendeltek el, amely felülírta a békeidőbeli besorozási szabályokat.
Brüsszel alapvető feltétele Kijev számára a kárpátaljai magyarság jogainak helyreállítása is.
Magtárnak használt templomok, zsidó ellenforradalmárok és román kézre került Kárpátalja – a többi között erről is olvashatnak.
A magyar költő ungvári szobrát ukrán katonává alakították át képszerkesztő program segítségével.
A szerző az ELKH Társadalomtudományi Kutatóközpont tudományos főmunkatársa.
A normál életritmus az Ukrajnából érkezett fiatalok számára valóságos gyógyír lett.
A szakértő arra is rámutatott, hogy a szervezet más magyar kisebbségekkel sem foglalkozik.
A keretösszeg csaknem 2,4 milliárd forint, a pályázatok benyújtásának menetét egyszerűsítik.
Húszéves fennállását ünnepli az Együtt kárpátaljai folyóirat.
A 102 éves múltra visszatekintő kárpátaljai lap nehéz helyzetbe került a háború miatt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök politikai igazgatója szerint meg kell változtatniuk az internetes kultúrát Magyarországon.
Az izraeli hadsereg közleménye szerint a légi szállítmányok hét raklapnyi lisztet, cukrot és konzerv élelmiszert tartalmaznak.
Hiába vezetett a Ferencváros, az MTK összességében megérdemelten szerzett pontot az NB I-ben.
A miniszterelnök-helyettes szombaton az erdélyi Nyárádszeredán, egy elkészült ingatlanprojekt átadásán beszélt erről.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
A miniszterelnök X-oldalán tett közzé bejegyzést, melyben tusványosi beszédéből idézett.
Csapata, a török Galatasaray a francia Strasbourg ellen játszott felkészülési meccset.
Sulyok Tamás felhívta a figyelmet arra, hogy az idő életeket jelent, minden másodperc számít.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.