Biztonságos megye, bizonytalan jövő

Exodus Ukrajnából, menekülthullám Kárpátaljára, iskolabezárások és -nyitások, áramkimaradások, a mozgósítás miatti állandó félelem, magyarellenes intézkedések – a háború évfordulója kapcsán azt vizsgáltuk meg, hogy miként változtak meg a hétköznapok Kárpátalján, s a háború miként alakította az ott élő magyarság sorsát.

2022. február 24-én hajnalban kezdődött minden. Voltak, akik azonnal pakoltak, és elindultak a határátkelők felé. Mások az üzemanyagtöltő állomásokat, a patikákat, a bankautomatákat és az üzleteket rohamozták meg, hogy nagyobb készletet tartalékoljanak a legszükségesebbekből. Az iskolák már a háború első napjától felfüggesztették a jelenléti oktatást, az csak hónapokkal később, az új tanévtől indult be ismét. A legtöbb kárpátaljai oktatási intézményt ideiglenes menekültszállásoknak rendezték be. Az első napoktól kezdve valóságos exodus kezdődött el azokon a területeken, ahol az orosz haderő teljes körű lerohanásba kezdett. Milliószám menekültek az ott élők az orosz veszély elől, de nem mindenki Európát vette célba.

Nagyon sokan a biztonságosnak tűnő nyugat-ukrajnai megyéket választották.

Kárpátalja az ország legnyugatibb csücske, négy EU-s tagállam határolja, ebből hárommal közúti és vasúti átkelői is vannak – mindez különösen vonzóvá tette a régiót a menekülteknek. Több kelet-ukrajnai menekült azt is megjegyezte, hogy előzőleg sok jót hallott Kárpátalja soknemzetiségű történetéről, az itt élők toleráns és segítő viselkedéséről, így nem kellett attól tartania, hogy a számára otthonos és megszokott orosz nyelv használata miatt hátrány érné őt.

És ez valóban így volt, hatalmas civil összefogással sikerült úrrá lenni a háború első hónapjait jellemző menekültválságon, aki csak tudott, segített a bajbajutottakon. A békeidőben valamivel több, mint egymillió lakosú Kárpátaljára mintegy félmillióan érkeztek, hirtelen másfélszeresére duzzadt a megye lakossága. A helyi magyar közösségek is példamutatóan kivették részüket a segítségnyújtásból. Szinte minden magyar településen menekültszállásokat hoztak létre az ottani közintézményekben, a helyiek gondoskodtak az oda érkezők ellátásáról, amihez különösen jól jött a Magyarországról áramló kormányzati és társadalmi felajánlásokból származó rengeteg humanitárius segítség is. Mára a megye túljutott a menekültválság csúcspontján, azóta az ide érkezők fele visszatért otthonába, de

becslések szerint 250-300 ezernyien itt maradtak, akik közül sokan végleg Kárpátalján tervezik további életüket.

A legtöbben már a privát szférában szereztek maguknak szállást, a hatalmas kereslet hatására igencsak megélénkült az ingatlanpiac, nagyon megugrottak az albérletárak. Ott tartunk, hogy ma már ugyanannyiba kerül egy kétszobás albérlet Ungváron és Kijevben. Az önkormányzatok már csak a legrászorultabbakról gondoskodnak, idővel felszabadultak az iskolák is, így azok többségében tavaly szeptemberben rendesen megkezdődhetett a tanítás.

A menekültekkel együtt több ezer vállalkozás is áttelepült Kárpátaljára, így az ide érkezők könnyebben találnak maguknak munkát. A háborús elvándorlási folyamatok nyilvánvalóan átalakítják a Magyarországgal szomszédos megye lakossági és nemzetiségi arányait is. Mielőtt kitört a háború, bő tíz százalékra lehetett becsülni az itt élő magyarság részarányát. A pontos számok nem ismertek, hiszen Ukrajnában legutóbb 22 éve, 2001-ben volt népszámlálás. Akkor 150 ezer magyar élt Kárpátalján. Az elmúlt bő két évtized folyamatait is figyelembe véve, s azt, hogy

háborús félelmében a helyi magyar közösség legalább ötöde ideiglenesen elhagyta Kárpátalját, jelenleg nem sokkal haladhatja meg a százezret az itt maradottak száma, bár fontos hangsúlyozni, hogy ezek becslések, pontos szám nem ismerhető.

A viszonylagos nyári csend után ősszel sok minden megváltozott. Felerősödtek a harci cselekmények, az ukrán sikerekkel záruló harkivi és herszoni offenzívák után a megkérdezettek döntő többsége egyértelműen az ukrán katonai győzelemben hisz. Csakhogy ennek megvan az ára is. Az orosz megszálló csapatok kiűzése azzal is jár, hogy folyamatos utánpótlásra van szüksége az ukrán hadseregnek, ezért minden korábbinál szigorúbban viszonyulnak a hatóságok a katonaköteles korú férfiak mozgósításához. Ám a kezdeti időszakhoz mérten egyre kevesebben vannak olyanok, akik önszántukból jelentkeznek szolgálatra. Ennek egyik oka a Kárpátalján is mindennapossá váló katonatemetések. Ahhoz hozzá lehetett szokni, hogy folyamatosan megszólalnak a légiriadót jelző szirénák ijesztő hangjai, hogy hónapokon át naphosszat nem volt áram az otthonokban – az energiaválság egyébiránt most kezd enyhülni –, ám

a szörnyű katonatemetések látványa megszokhatatlan és sokak számára feldolgozhatatlan.

A kárpátaljai magyarok is életüket áldozzák a háborúban, legalább tucatnyi magyar származású áldozatról van tudomásunk, sok magyar is szolgál az ukrán hadsereg kötelékében. Éppen ezért méltánytalan, hogy egyes provokátorok részéről súlyos pofonok érték a kárpátaljai magyar közösséget, gondoljunk csak a munkácsi vár fokáról eltávolított turulmadárra vagy az új kisebbségi jogszabályra, ami a remélt könnyítések helyett inkább csak bebetonozza az eddigi jogszűkítő törvényeket.

Borítókép: Hónapokon át naphosszat nem volt áram az otthonokban. (Fotó: Kurucz Árpád)