Menekült családokat köszöntött a Katolikus Karitász
Karácsony előtt ajándékot kapott több mint húszezer gyermek.
Karácsony előtt ajándékot kapott több mint húszezer gyermek.
A miniszterelnök részleteket osztott meg a Ferenc pápával történt találkozójáról.
Az ünnepségen a kitüntetett bíborosnak egyúttal átnyújtották a Reménység Szűzanyja szobor első példányát, aki a díjalapító Battipaglia városának védőszentje.
Pénteken és szombaton az elhunytakra emlékezünk.
Elkezdődött a tanév.
Az amerikai elnök tettei szöges ellentétben állnak a vallása tanításaival.
Kozma Imre atya húsvéti gondolatai.
A katolikus egyházfő egyedült sétált be a szerdai audienciára, tervei szerint a nagyheti szertartásokat sem hagyja ki.
A genderelmélettel szemben szólalt fel Ferenc pápa egy konferencián a Vatikánban.
„Keresztény ember nem szavazhat szélsőjobboldali pártokra!”
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Mutatjuk, hogyan segítheti a szervezetét a következő napokban!
Nem sikerült mozgósítani Magyar Péternek.
A Szolnokon balesetet szenvedett autóbusz jó műszaki állapotban volt, néhány hete esett át műszaki vizsgán.
Az online tér ma már nem kiegészíti, hanem meghatározza a politikai valóságot – erről beszélt Dukász Magor a Mozgásban című podcast legújabb adásában.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
Megvédte Olaszországot – Európát is.
Meg kell állítani a gyűlöletet – fogalmazott a szerb elnök.
Jung Jaeil a Müpában ad koncertet.
A Galatasaray simán hozta a kötelezőt a Bajnokok Ligájában.
Ezer sebből vérzett a szegedi kézilabdacsapat, ez a szív diadala is volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.