„A húsvét felismerésünk újjáélesztése, hogy Ő él, és életünk Urává tettük”
A szentatya arra ösztönözte a híveket, hogy hagyják hátra gyötrelmeiket és szabadítsák ki reményüket.
A szentatya arra ösztönözte a híveket, hogy hagyják hátra gyötrelmeiket és szabadítsák ki reményüket.
Fiatalok kérdezték tabutémákról a 86 éves egyházfőt, akinek válaszait a nagyhéten tette közé a Vatikán hivatalos lapja.
Az esztergom-budapesti érsek szentmisét mutatott be nagycsütörtökön az utolsó vacsora emlékére az esztergomi bazilikában.
A püspöki konferencia elutasítja a kártékony nemváltó műtéteket és hormonkezeléseket.
A katolikus egyházfő szerint a férfiak és nők különbségeinek összemosása megsemmisíti az emberiséget.
A Vatikán felszólítása ellenére bevezethetik a reformintézkedést egyes egyházmegyékben.
Ferenc pápát erőszakos összecsapások fogadták afrikai útjának második állomásán.
Felerősödtek a Ferenc pápát bíráló hangok elődje elhunytát követően, akinek nemrég posztumusz kötete jelent meg.
Ferenc pápa méltatta hivatali elődjét, akit holnap temetnek el.
Bese Gergő: Megmutatjuk, hogy a világban nem a deviancia az irányadó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.