Így gyakorlatoznak a honvédség tartalékosai
A kiképzés alatt többféle akadályt kellett leküzdeniük a területvédelmi tartalékosoknak.
A kiképzés alatt többféle akadályt kellett leküzdeniük a területvédelmi tartalékosoknak.
Részleteket közöltek a sorkatonaság bevezetésével kapcsolatban az európai országban.
A fiataloknak hamar meg kell majd tanulniuk csapatban dolgozni.
Az állat valószínűleg a honvédség területéről érkezett.
Jelentős az amerikai–japán szövetség.
A lengyel vezérkari főnök nyilatkozott.
Egyre valószínűbb, hogy hamarosan újra bevezetik a sorkötelezettséget Németországban.
Kettőt meg is kellett műteni.
A magyar honvédség folyamatosan fejlődik.
Új sorozat érkezik ősszel, melyből kiderül, miért jó a Magyar Honvédségnél szolgálni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Chelsea gyorsan vezetést szerzett a Flamengo ellen, de a brazilok a második félidőben fordítottak.
Elmaradt a Vérmező fejlesztése.
Nyitva kell hagyni a tárgyalások lehetőségét Iránnal – jelentette ki Kaja Kallas európai uniós külügyi és biztonságpolitikai főképviselő Genfben az iráni–izraeli konfliktus rendezési kilátásairól Abbász Aragcsi iráni külügyminiszterrel, valamint Németország, Nagy-Britannia és Franciaország külügyminiszterével folytatott egyeztetéseit követően.
Izrael és Irán rakétákkal és drónokkal támadja egymást.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
A liberális megmondóembernek megvannak a céljai a Tisza Párt támogatásával.
A közel-keleti háborús helyzet a migráció egy új dimenzióját eredményezte, fennáll a veszélye, hogy jelentősen növekedni fog az illegális migránsok száma a balkáni útvonalon – mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója.
Angol klub még sosem áldozott ekkora összeget egy játékosra sem.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.