Kocsis Máté elárulta, hányan csatlakoztak eddig a Zebra digitális polgári körhöz
A Zebra köszöni az immáron közel tízezer csoporttagnak a csatlakozást.
A Zebra köszöni az immáron közel tízezer csoporttagnak a csatlakozást.
Harminc produkció közül nyerte el az elismerést Dél-Koreában.
Az egyik legjobb hangú színművész nemcsak műveli, de nyelvőrként ápolja is anyanyelvét.
Minderről Kautzky Armand színművész beszélt a Duna Televízió Család-barát című műsorában.
Vancouverben, a Bridge nemzetközi filmfesztiválon Pozsgai Zsolt Mindszenty Józsefről szóló, Szeretlek, Faust című játékfilmje három díjat is elnyert.
A zeneszerző az Almárium című műsorban mondta el, hogy szőlőskertje a lelki menedéke.
Csukás István meséjéből Kautzky Armand rendezett zenés mesejátékot.
Kautzky Armand és Szemők Adrienn házassága több mint két évtized után került válságba.
A legszebb és a legösszetettebb magyar szavak egyikének nevezte a család kifejezést Kautzky Armand.
„Teremts bennünk csendet!” címen CD jelent meg szent szövegekből, neves színművészek előadásában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke nem tud uralkodni magán.
Az utolsó simításokat végzik a Kossuth téri színpadon, és már a kormányfő is dolgozik az ünnepi beszédén.
Egy platformra került a Magyar Tudományos Akadémia és a Tisza Párt.
Minden nyugdíjast érintene a Tisza Párt megszorítása.
Hamarosan bemutatják az úgynevezett bővítési jelentést.
Az izraeli kormány rendkívül együttműködő volt a gázai terv végrehajtásában – mondta J. D. Vance.
A fő téma a Budapestre tervezett orosz–amerikai csúcstalálkozó előkészítése lesz.
A Fradi és a válogatott csatára az extrém helyzet mellett nemzetközi szinten elismert fejelőtudományáról is nyilatkozott.
25 titkos helyszín, 25 rejtélyes epigramma, 25 értékes ajándékcsomag.
Az árulás és túlélés viharos története.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.