
- Magyar Nemzet
- KDNP
KDNP

Nacsa Lőrinc: Sorosék és a baloldal mindent meg fog tenni, hogy a börtönbiznisz tovább működjön
Nacsa Lőrinc felidézte: egyik baloldali párt sem szavazta meg, hogy a parlament egyáltalán napirendre vegye és tárgyalja a kormány javaslatát a kártalanítások leállításáról.
Rétvári Bence: Megduplázódott a házi segítségnyújtásban foglalkoztatottak száma
Több figyelem, több idő és több segítség jut minden rászorulóra, többféleképpen tud a gondozó részt venni a rászoruló mindennapjaiban – közölte a KDNP alelnöke.
Nacsa Lőrinc: Gyurcsány az általa folytatott rablóprivatizációnak köszönhetően lett milliárdos
A nemzetstratégiailag kiemelt vállalatok több mint kétharmadát magánkézre játszották: az energiaszektort, a nagy állami cégeket, bankokat, közművállalatokat, állami ingatlanokat és földeket.

Zárul az olló, egyre kevesebb a nélkülöző magyar család
Már az Eurostat adatai sem mutatnak mást, mint hogy kedvezően alakul a magyar családok jövedelmi helyzete, anyagilag egyre biztosabb lábakon állnak a háztartások.

Az adókedvezmény hatása a termékenységre
Orbán Viktor több beszédében is hangsúlyozta, hogy „a természetes reprodukció helyreállítása nemzeti ügy, nem egy nemzeti ügy a sok közül, hanem a nemzeti ügy”.
Kevesebben nélkülöznek hazánkban
Semjén Zsoltot újraválasztották a KDNP elnökének
Az ország minden részéből érkezett küldöttek elsöprő többséggel választották meg további öt évre a párt elnökének – a tisztséget 2003 óta betöltő – Semjén Zsoltot.
KDNP: A környezeti problémák eredete és megoldása is az emberben kereshető
A gond nem pusztán gazdasági és technológiai, elsősorban erkölcsi és lelki – idézte Harrach Péter a nyugati és keleti egyházfők közös nyilatkozatát.
A KDNP az evangéliumot képviseli a politikai életben
A KDNP az egyetlen történelmi párt, az egyetlen világnézeti értelemben vett kereszténydemokrata párt a magyar politikai palettán – fogalmazott Semjén Zsolt a párt megalakulásának 75. évfordulóján.
Fontos híreink
Kényszersorozás Ukrajnában: el tudott menekülni a toborzók elől? + videó

Tovább járja az országot a Zebra

Szilveszter a Várkert Bazárban: a zenészeknek annyi esélyük sem volt felkészülni rá, mint a tomboló közönségnek

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Rengeteg bűncselekménygyanús ügyben merült fel Ruszin-Szendi Romulusz neve
Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

Szánalmas ahogy Magyar Péter egy ősrégi interjúval próbálja meghazudtolni volt feleségét + videó
A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

A Mikulás sapkájában tűnt fel a Sötét Nagyúr + videó
Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

Besült Magyar Péter terve, Varga Judit mindent megváltoztatott + videó
A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.
Külföldi híreink

Szentkirályi Alexandra: Brüsszel háborúra készül! + videó
„Józan hangokra van szükségünk!”

Zelenszkijnek elfogytak a lapjai
A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Trump jó tárgyalásra számít, a bonyolult kérdések ellenére
Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Tragédia kellett az egyiptomi sportvezető bukásához, börtön várhat rá
Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Darts-vb: jön Littler, eltűntek a bilincsek
Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

Hogy is volt?
A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

