Semjén Zsolt: A KDNP feladata az örök értékekhez való ragaszkodás
A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik – mondta a miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke.
A Kereszténydemokrata Néppárt ugyanazt vallja 75 éve, viszont a megfogalmazás korról korra változik – mondta a miniszterelnök-helyettes, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) elnöke.

Ahogy eddig, továbbra is minden nemzetközi fórumon felszólalnak az ottani magyarság jogfosztása ellen – jelentette ki a Kereszténydemokrata Néppárt frakciószóvivője.
A közös pontokat és a közös cselekvés lehetőségét keresi a Ferenc pápa és Ahmad et-Tajjeb szunnita imám által aláírt nyilatkozat – mutatott rá a Kereszténydemokrata Néppárt EP-képviselője.
A 2016-os kvótanépszavazáson a magyarok 98 százaléka nemet mondott a kötelező kvótákra – emlékeztetett Nacsa Lőrinc, a KDNP frakciószóvivője.
Meg vagyunk mentve!

Több mint egymillió ember egészségügyi ellátását segítené az új budapesti szuperkórház, amelynek jövője egyelőre bizonytalan – mondta a KDNP parlamenti képviselője a Magyarország élőben című műsorban.
Hallgatom az Európai Néppárt zágrábi kongresszusán a felszólalásokat. A hangosítás, a felvezetések, a látvány: minden tökéletes. A beszédeket ugyan csak mérsékelt taps követi.

Az egymás iránti szereteten alapuló, a férfi és a nő különböző, mégis egyenrangú mivoltán nyugvó hagyományos családmodell erősítése ezért fontos feladatunk – írta a Kereszténydemokrata Néppárt.
A Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) azt reméli, hogy amennyiben az Európai Néppártnak új vezetése lesz, akkor többet fog foglalkozni a európai sorskérdésekkel és kevesebbet a belső vitákkal.
Egyes baloldali városvezetők kifejezetten pitiánerségről tettek tanúbizonyságot, két kerületben pedig méltatlan helyzetbe hozták a jobboldali politikusokat.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter bizalmasát már gyanúsítottként is kihallgatták a rendőrök.

A Tisza Párt elnökének keresztbe tett Varga Judit.

Egy messzi-messzi galaxis lakói látogattak a szolnoki RepTárba.

A Tisza Párt elnöke ismét reflektorfénybe helyezte azokat az ügyeket, amelyek tovább rontják esélyeit a női szavazók körében.

„Józan hangokra van szükségünk!”

A gazdasági és a területi kérdések kerülhetnek elő az amerikai és az ukrán elnök mai megbeszélésén.

Az ukrán elnök hamarosan Trumppal találkozik, kövesse velünk élőben az eseményeket!

Felháborító vádaskodással próbálta menteni magát.

Két sima és egy drámai meccset hozott a darts-vb vasárnap délutáni szakasza.

A soha nem látott méreteket öltött eladatlan készletek világszerte, a sokszor sunyi, ki tudja miből és kinek az érdekében táplált borellenes uszítások mellé megkaptuk a pusztító aranyszínű sárgaságot is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.