A katari vb furcsaságát idézte az NB I-ben a tizenegyesek meccse
A Kecskemét hazai pályán kiütötte a Puskás Akadémiát a három büntetőt hozó mérkőzésen.
A Kecskemét hazai pályán kiütötte a Puskás Akadémiát a három büntetőt hozó mérkőzésen.

A Kecskemét 3-1-re verte hazai pályán a Kisvárdát az NB I második fordulójában.

A ZTE simán, a Kecskemét szűken esett ki a nemzetközi kupából, de egyik helyen sincs drámai hangulat.

A harmadik háznál elszundított a tulajdonos kocsijában.

Az Európa-konferencialigában a Fradi 4-0-ra, a Kecskemét pedig 2-1-re győzött hazai pályán az odavágón.

Giorgi Kharaishvili keserítheti meg a Ferencváros életét a Konferencia-liga selejtezőjében.

A kecskeméti Mercedes-Benz gyár felvette a háromezredik dolgozóját is, ezzel a gyár dolgozóinak száma már most elérte az év végére tervezett létszámot.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Rengeteg marihuána volt egy bolgár kamionban.

A Tisza Párt szimpatizánsai minden olyan lapot betiltanának, amely nem állt be Magyar Péter mögé.

Létezett-e a keresztény gondolkodás előtt a lelkiismeret, mint fogalom, esetleg ennek a képzete?

Tölgyessy Péter szerint a kormány intézkedései újabb fölényes Fidesz-győzelemhez vezethetnek.

Az ukránok fordítani próbálnak a versenyhátrányon.

Partizánok gyújtogattak.

Vannak olyan európai vezetők, akik gazdasági hasznot húznak az ukrán–orosz háborúból.

A világranglista alapján a magyar válogatottnak ott lenne a helye a 2026-os vb-n, de nem lesz ott.

Halálhírét családja szóvivője erősítette meg.

A termék növényvédőszer-maradékot tartalmaz.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.