Büntetést kap az a klub, amely ügyeskedik a vezetőedző posztjával
Az MLSZ elnöksége feltételekkel áldását adta arra, hogy a KTE otthon játszhassa a hazai meccseit.
Az MLSZ elnöksége feltételekkel áldását adta arra, hogy a KTE otthon játszhassa a hazai meccseit.
A tesztek célja annak vizsgálata, hogyan lehet különböző környezetben – például sűrűn lakott belvárosban – gazdaságosan 5G hálózatot kiépíteni és működtetni.
A DVTK teljesen elképzelésmentes játékkal 0-0-s döntetlent játszott Ajkán, így már csak harmadik lehet.
Bajban van a Diósgyőr, a Vasas viszont már feljutott, a sportigazgató a jövőről is beszélt.
A Cifrapalota méltán híres szecessziós épületében nyílt meg a Magyar géniusz program reprezentatív vándorkiállítása.
Állatok és növények témában várják az alkotásokat a műfaji és technikai megkötések nélküli kiállításra.
Az M44-es Szentkirálytól az M5-ös autópályáig, Kecskemétig tartó utolsó szakaszának megépülésével teljes értékű gyorsforgalmi összeköttetés jön létre Budapesttől Békéscsabáig.
Az egyik jótét lélek ott fönn a székesfővárosban még bele is rajzolta mind az öt hegyet Kecskemét címerébe.
A Kecskeméti Kortárs Művészeti Műhelyek Népi Iparművészeti Gyűjteménye tavasszal is várja az érdeklődőket.
A Bagatell a séfbisztrók nem túl népes csoportját gazdagítja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Trump okos hozzáállást sürgetett Európában a bevándorláshoz.
A forgalom megbénítására készülnek klímaaktivisták a húsvéti hétévégén Svédországban. A klímavédők szerte Európában szerveznek ilyen akciókat, az sem érdekli őket, ha mentőautók ragadnak a dugóban akár életveszélyben lévő beteggel.
A pénteki rangadó egyben mindkét csapatnak főpróba a BL-negyeddöntő előtt.
Donald Trump: Az Egyesült Államok és Ukrajna a jövő héten megkötheti az ásványkincsek kitermeléséről szóló megállapodást.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
Több uniós állam mezőgazdászai is tiltakoznak a lépés ellen.
Mesés budai villákból tervezik a rendszerváltást Magyar Péter és emberei.
Az, aki a saját hazája romlásában látja a politikai felemelkedés esélyét, nem képviseli az embereket, csupán kihasználja őket.
Utólag cenzúrázták a Führer által előnytelennek tartott felvételeket.
Több uniós állam mezőgazdászai is tiltakoznak a lépés ellen.
Mesés budai villákból tervezik a rendszerváltást Magyar Péter és emberei.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.