A Fehérvár harmadszor sem szerzett pontot, Kecskeméten is kikapott

A labdarúgó NB I 3. fordulójának zárásaként a Kecskemét a Fehérvárt fogadta. A hazai csapat végig jobban játszott, Szalai első félidőben szerzett góljával megérdemelten nyert 1-0-ra. A vendégek a szünet után bevetették a múlt héten szerződtetett Kalmár Zsoltot is, de ő sem tudott segíteni, és a Vidi a mezőnyben egyedül pont nélkül áll három kör után.

2023. 08. 14. 7:36
202307813 Kecskemét Fehérvár labdarúgás Török Attila Nemzeti Sport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szerez-e végre pontot vagy pontokat a Fehérvár az új bajnokságban – ez volt a legnagyobb kérdése a Kecskemét és a Vidi meccsének. A válasz elég egyértelműen született meg, ugyanis a KTE egy rövid időszakot leszámítva magabiztosan irányította a játékot, és a 34. percben meg is szerezte a vezetést, mint kiderült, egyben a győztes gólt is: Nagy jobb oldalról érkező szabadrúgását Iyinbor az ötösről a bal oldali kapufára helyezte vállal, a labda onnan Csongvaira pattant, majd a gólvonal elé, Kovács kapus vetődött, de a közelebb álló Szalai Gábor egy méterről a bal alsóba lőtt.

Fotó: Török Attila / Nemzeti Sport

A Vidi ezután pörgött fel és futballozott jól, de ez csak a szünetig tartott. A vezetőedzője, Bartosz Grzelak hármas cserére szánta el magát, pályára küldte a múlt héten szerződtetett Kalmár Zsoltot is. A kecskemétieket azonban nem zavarta a rutinos labdarúgó pályára lépése, továbbra is veszélyesebben futballoztak, mint a vendégek, és magabiztosan nyerték meg a mérkőzést. A Fehérvár harmadszor is kikapott, a mezőnyben egyedüliként pont nélkül várja a folytatást a tabella legalján.

Bartosz Grzelak  Fotó: Fehervárfc.hu

– A múlt héten öt gólt kaptunk a Ferencváros ellen, így a héten sokat beszéltünk a csapattal a szilárd védekezés fontosságáról – mondta a találkozót követő sajtótájékoztatón Bartosz Grzelak. – Az első félidőben jól játszottunk, kompaktak voltunk, kevés helyet hagytunk az ellenfélnek, így csalódott vagyok, hogy egy rögzített helyzetből kaptunk gólt, ami már sorozatban a második meccsen történt a múlt heti után. A második játékrészben az volt a célunk, hogy ne veszítsük el a koncentrációt és többet cseréltünk is, hiszen sok mérkőzés a hatvanadik perc után dől el, és a cserék hoztak is új energiát a játékunkba. Voltak helyzeteink, közel voltunk az egyenlítéshez, de nem eléggé, egy kis szerencsével más eredmény születhetett volna. 

Csalódott vagyok, de nem tudok negatívat mondani a játékosaimra, mert végig küzdöttek. Nagyon nehéz ellenfeleink voltak az elmúlt három fordulóban az Újpest, az FTC és a Kecskemét személyében, meglátjuk, hogy a bajnokság során más csapatok milyen eredményt tudnak majd elérni például itt, Kecskeméten. Erősen kell kijönnünk ebből a helyzetből és optimistának kell maradnunk.

Szabó István, a Kecskemét vezetőedzője érthetően elégedettebben értékelt:

– Készültünk a Vidi játékára, kielemeztük mindkét eddigi meccsüket a bajnokságban. Azt első félidőben azt játszottuk, amire készültünk, gyorsak voltunk, a szélekről sikerült kialakítanunk helyzeteket. Éreztem, hogy a szünetben a Vidi is változtatni fog, és a második játékrésszel nem is vagyok annyira elégedett, mert nem használtuk ki a lehetőségeinket, pedig az átmenetekből sikerült helyzeteket kialakítanunk. A Vidi kapufájánál nagy szerencsénk volt, bár nekünk is volt kettő. Egy éles meccs volt, amin meg akartuk szerezni a három pontot. Örülök, hogy egy jó játékosokból álló csapatot győztünk ma le, gratulálok a játékosaimnak!

OTP Bank Liga, 3. forduló
péntek:
MTK–Kisvárda 0-0, Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1979 néző, jv.: Rúsz.

szombat:
Újpest–Mezőkövesd 1-1 (0-0), Szusza Ferenc Stadion, 5115 néző, jv.: Berke. Gólszerző: Simon K. (88.), illetve Lehoczky (92.) 
Diósgyőr–Paks 1-1 (1-1), DVTK Aréna, 6649 néző, jv.: Bognár T. Gólszerző: Edomwonyi (15.), illetve Könyves (28.)

vasárnap:
Debrecen–Zalaegerszeg 1-0 (0-0), Nagyerdei Stadion, 5011 néző, jv.: Vad II. Gólszerző: Kiziridisz (83.)
Ferencváros–Puskás Akadémia 1-2 (0-2), Groupama Aréna, 10 527 néző, jv.: Karakó. Gólszerző: Lisztes (95.), illetve Golla (13.), Plsek (29.)
Kecskeméti TE–Fehérvár FC 1-0 (1-0), Kecskemét, 3487 néző, jv.: Erdős. Gólszerző: Szalai G. (34.)

Borítókép: Ez a gól okozta a fehérváriak vesztét (Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.