Az RMDSZ elnökével egyeztetett Novák Katalin Bukarestben
– A közösségi identitás megélése nem szegregáció, hanem jogos követelése a romániai magyaroknak – fogalmazott Kelemen Hunor.
– A közösségi identitás megélése nem szegregáció, hanem jogos követelése a romániai magyaroknak – fogalmazott Kelemen Hunor.

Kelemen Hunor a kulturális intézményeket érintő költségcsökkentő tervek elvetésére kérte a román kormányfőt.

A Libertatea portál egy decemberben készült fotóval próbálja igazolni, hogy a miniszterelnök másfél hónappal ezelőtt titokban az RMDSZ elnökével egyeztetett.

Az RMDSZ vezetője szerint nem kell félni attól, hogy a párt nem találja meg a hangját.

„A mi szempontunkból nincs hová tovább hátrálni. Időnként az volt az érzésem, mintha ezt megtervezték volna”.

Lemondott posztjáról Nicolae Ciuca román miniszterelnök, a lépés a két nagyobbik kormánypárt megállapodásának része.

Előbb a társadalmi problémák megoldására összpontosítanak, közölte a kormányfő.

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség harminchárom éve fontos szereplője a bukaresti politikának.

A Kárpát-medencében nagyon sok helyen tartanak ünnepségeket, koszorúzásokat.

Helyi ellentétek állhatnak az ügy mögött.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A cseh gazdaság teljes rendbetételével kezdi meg a munkát a kabinet.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.