„Mélységes megrendeléssel” búcsúztak Sztálintól
Sztálin halálának kerek évfordulójára is emlékeztet a 70-es troli.
Sztálin halálának kerek évfordulójára is emlékeztet a 70-es troli.

„Európát most az Egyesült Államok gyarmatosítja” – hangsúlyozta Adolfo Pérez Esquivel.

A sorosi világkép és világrend már 1993-ban megfogalmazódott, most beteljesül Ukrajnában.

A fejlett Nyugat úgy tesz a környezetvédelemért, hogy áthárítja Keletre a problémát. A nyugati országok egyfajta autós szeméttelepnek használják a keleti államokat.

Divat – A járvány és az ellátási láncok megszakadása miatt a kelet-közép-európai térség stílusa vált egzotikummá.

Sebastian Kurz korábban már többször szóvá tette, hogy az Európai Unió kettős mércét alkalmaz.

A Ringier AG kiterjeszti tevékenységét Kelet-Európában és bővíti nemzetközi portfólióját a médiapiacon.
Az ellenzéki vezető egy televíziós interjúban élesen bírálta a francia és a brüsszeli oltási kampányt.

Az elmúlt hetekben ismét meredeken emelkedni kezdett a koronavírus-fertőzések szám.

Az agrárszektornak ezért brit munkavállalókat is be kell vonniuk a betakarítási munkálatokba.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Akár 2,3 millió forinttal több maradhat egy családnál.

Tisza-szigetes körökben fű alatt terjedtek a párt jelöltjeiről készült belső jelentések.

Mától, azonnal és sok helyen.

A Brüsszelből érkező elvárások olvashatók ki az intézkedésekből.

Az Európai Néppárt elárulta a gazdákat.

Mit tud a Meteor?

Több mint száz olasz rendőr sérült meg.

Tisza is under pressure.

Több mint negyven előadót jelentettek be.

A májusi, szerbek elleni vb-selejtező nagyon nehéz lesz, ki kell jutni a 2027-es németországi világbajnokságra.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.