Eltűntek a jó varrónők

A pandémia negatív hatásairól rengeteg hír születik, pozitívumról ritkán hallani, pedig a magyar vásár­lók­­ elkezdték felfedezni a hazai divatmárkákat. Kérdés, hogy a visszarendeződés után kitartunk-e a hazai termékek mellett, vagy ismét a mennyiségi szemlélet lesz úrrá a minőségi felett.

Budapest, 2020. szeptember 12. Modellek bemutató előtt az V. Budapest Central European Fashion Week harmadik napján a Deák palotában 2020. szeptember 12-én. MTI/Balogh Zoltán Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A Je Suis Belle honlapja már nyolc éve működik, de az elmúlt két évben ugrott meg igazán az online értékesítés. A cég szerencséje, hogy eddig volt saját webes felületük, ráadásul az magyarul is elérhető volt. Egy két évvel ezelőtti régiós kutatás kimutatta, hogy a magyar vásárlók 87 százaléka előnyben részesíti a magyar nyelvű áruházakat. Az anyanyelv segít a termék minőségének, illetve a visszaküldési folyamat ellenőrzésében. Számos magyar tervező, mivel korábban inkább a külföldi vásárlókat célozta, inkább angolul tartott fenn weboldalt, ha egyáltalán volt áruháza, ami szintén akadályozta a hazai közönség vásárlását.

Csalár Bence szerint a pandémia egyetlen pozitívuma az volt, hogy a magyar vásárlók is felfedezték a hazai tervezőket, akiknek olyan biztos vásárlóközönségük alakult ki, amelyről rég álmodtak. Így, ha visszatérnek a külföldi turisták, akkor még nagyobb növekedést érhetnek el. Nyugaton ugyanis biztosan változni látszik a vevők hozzáállása: a fenntarthatóság jegyé­ben figyelnek, ne halmozzanak fel felesleges darabokat, hanem inkább drágábban vásárolnak fenntartható vagy újrahasznosított anyagból készült terméket. A magyar vásárlóközönség azonban még mindig árérzékeny, és számos kimutatás bizonyította, hogy itthon azért is népszerűek a fast fashion márkák, mert szívesebben vásárolunk több terméket egy igazán minőségi áráért.

Ezen segíthetnek az olyan bérmunkával foglalkozó varrodák, mint a MikkaDesign, amely nem egyszerűen megvarrja, amit egy tervező kitalál, hanem a rajzolástól a mintadarab megvarrásán át egész kollekciókat készít, amelyek aztán hazai brandként megjelennek a piacon. Mihályi­ Nóra, a cég vezetője szerint ezek a darabok messze megfizethetőbbek, mint a nagy nemzetközi márkák, hiszen tíz- és százezer forint közé esik az árazás, függően attól, hogy pólóról vagy estélyi ruháról van szó.

A hazai bérvarratásnak a luxusdivatban is megvannak a hagyományai, ezt szeretné a HFDA visszahozni. A siker minden résztvevőnek hasznos lenne, mivel az elmúlt években Magyarországon gyakorlatilag hiányzott a kiegészítőgyártás, így a tervezők nem tudtak versenyezni például az olasz cégekkel, amelyek mögött teljes kiszolgálóipar áll.

A varrónőhiány ugyanakkor súlyos probléma. Van tervező, aki már a pandémia előtt sem talált egy évig olyan varrónőt, akitől nem idegen a kiváló minőségű munka. Fércelni bárki tud, a tervezők is mind tanulnak a divatiskolákban, de jó nívón csak nagyon kevesek dolgoznak. Aki erre képes, azt a bérmunkákból élő varrodák alkalmazták korábban. Nógrádban, Békésben, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében dolgoztak Gucci, Kenzo, Stella McCartney vagy Yves Saint Laurent darabjain. A Tudatos Vásárlók Egyesülete néhány évvel ezelőtti kutatásából azonban az derült ki, hogy a Made in Europe címke messze nem jelentett garanciát a varrónők etikus foglalkoztatására.

Az ország legszegényebb területein berendezett üzemek 75-80 százalékában dolgoztak uniós exportra hatszáz-hétszáz forintos órabérért a többségben ötven év felett járó varrónők. Viszonylag kevés olyan bérvarroda van az országban, amely igazán kiváló, a luxuscégeknek megfelelő minőségben tud dolgozni. Iparági szereplők szerint ezek a cégek most különösen bajban vannak, mert bár elvben igaz, hogy jót tesz nekik a Kínából visszahozott gyártás, ám a pandémia alatt rengeteg ügyes varrónőt elvesztettek, valójában nehezen tudják elvállalni a munkákat. Újrarendezés folyik a cégeknél, hogy melyek azok a megbízások, amelyekre van elég, megfelelő szaktudású emberük. A legnagyobb divatházak ugyanis nagyon magas kötbérrel dolgoznak, így ha egy megbízás nincs kész, akkor a cég hatalmas veszteséget könyvelhet el, ami  akár a vállalkozás végét is jelentheti.

Kérdés, hogy mennyire tudják a például bolti pénztárossá átképzett varrónőket visszacsábítani. A fiatalok között ma ugyanis nem trendi ­varrónőnek állni. A tinédzserek divattervezők szeretnének lenni, rögtön nemzetközi ­piacra dolgoznának. Irreális elvárásokkal lépnek be a hazai divatéletbe, nem becsülik a kétkezi munkát, és nem tudják, hogy egy tervező nem él meg a varrónője vagy szabász-modellezője nélkül.

A tervezők úgy fogalmaznak, hogy lerajzolhatnak bármit, mert a papír mindent elbír, de a modellező és a varrónő hozza őket vissza a földre, így az ő munkájuk legalább olyan fontos, mint a tervezőé.

A hazai boltokban nem a legmodernebb gépparkkal és szaktudással előállított darabok kaphatók általában. A magyar divatáru a könnyebb szabásvonalakat, egyszerűbben megvarrható snitteket kedveli. Ez egybecseng a pandémia által diktált otthoni divat utcaivá válásával.

A kritikus hangok szerint a hazai tervezők nem mindig tudják, milyen darabokból kell állnia egy eladható kollekciónak, és mennyi couture darabra van szükség. Sokan korábban elfelejtették, hogy bár a modellek 34-es méretűek, a vásárlók minimum 36-38-as ruhákat hordanak, de a hazai fizetőképes kereslet még inkább 40-42-eset.

(Borítókép: Modellek bemutató előtt az V. Budapest Central European Fashion Weeken a Deák Palotában, 2020. szeptember 12. Fotó: MTI/Balogh Zoltán)