Ezúttal a kenyér áráról hazudik Gyurcsány pártja
Határozottan tagadják a pékek a Demokratikus Koalíció állításait a pékáruk megterhelő drágulásáról.
Határozottan tagadják a pékek a Demokratikus Koalíció állításait a pékáruk megterhelő drágulásáról.

Egy minőségi és számos jelölési hiba miatt 11 termék esetében indítottak hatósági eljárást.
A háztartás nem várt vendégeitől nehéz megszabadulni, de szerencsére itt a megoldás, ami száműzi őket.

Akár édes, akár sós ételre vágyik a szervezetünk, számtalan alternatíva sorakozik az orrunk előtt.

Hatodik alkalommal rendezték meg a Kenyérlelke fesztivált Budapesten.

Egy kenyéren vagyunk, közös a sorsunk: így tudott népünk a viszontagságos történelem tükrében is megmaradni.

Poraiból élesztették újjá a szakmát az elmúlt harminc évben a pékek, az innováció került előtérbe.

A Nemzetünk kovásza kezdeményezője arra buzdít mindenkit, hogy lelke szerint csatlakozzon a „mozgalomhoz”, mert csak így válhat közös értékké.

A tárcaíró nagyon szeret pékségekbe járni. Főleg reggelente, amikor a frissen sült kenyér illata köszönti őt.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nemzetközi ellenszélben érte el a nukleáris beruházás az első betonöntést.

Háborúba vinné az országot a Tisza, igenis létezik a Magyar Péterék által legtagadott megszorítócsomag, az Európai Néppárt számára pedig feladatot teljesítenek azzal, hogy támogatják Ukrajna EU-csatlakozását.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Az Abu-Dzabiban zajló megbeszélésekről nyilatkozott Kirill Dmitrijev.

Oroszország kiáll Venezuela mellett.

A magyar játékos bűne az volt ukrán ellenfele szemében, hogy 2022-ben részt vett egy oroszországi bemutató tornán.

A számok azt mutatják, hogy Magyarország több, eredetileg 2030-ra kitűzött célját már 2025-ben teljesítette, ami az energiaszuverenitás szempontjából is érdemi előrelépést jelent.

A Liverpool magyar játékosáról olyat mondott az angol szakíró, amilyet még nem hallottunk.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.