Kalandozás a „migránsgettóban”
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Nyugat-Európában a folyamatos iszlám hódítás ma már komplett településeknél tart.
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Nyugat-Európában a folyamatos iszlám hódítás ma már komplett településeknél tart.

Legalább tizenhárom hívőt hurcoltak el fegyveresek.

Van, ahol a keresztények puszta túlélése a tét, Európában kulturális önfelszámolás zajlik.

Gondoltad volna, hogy 2025 (mindjárt 2026) évvel Jézus után ismét keresztényüldözés lesz szerte a „keresztény” Európában?

Kulturális szinten is virágzik a magyar–amerikai együttműködés.

Géza Taksony fejedelem fia, 972 és 997 között volt a magyarok nagyfejedelme.

Hogyan lehet megőrizni a keresztény hagyományokat, mint a nyitott templomok, ha tovább nő a keresztényellenesség?

Amit Taksony elkezdett, fia, Géza teljesítette ki.

A RÉGI JOBB VOLT – A fehér, keresztény, konzervatív, európai és nyugati életek is számítanak.

A vasárnapi római imaalkalom során a sok ezer modern kori mártír közül 1600 név hangzik majd el.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Telefonon csapták be az időseket.

A diós és mákos töltelék nemcsak bejgliben működik.

A Budapesten megfordult kamion csak a töredéke annak, ami minden nap átdübörög például Baján.

A beruházás a Budapest–Belgrád vasútvonal forgalmának elindításához szükséges.

Fennáll a jelentős kockázata egy Oroszország és a NATO közötti konfliktusnak, tekintettel az európai országok „ellenséges lépéseire”.

Az ingatlan az 1890-es években, a századforduló adriai tengerparti villáira jellemző stílusban épült.

Az alkotás az orosz–ukrán háborúhoz vezető utat mutatja be.

Újabb jelentős beruházással erősítette pozícióját az IKR Agrár Kft. A vállalat megvásárolta a több mint négy évtizedes múltra visszatekintő Havas 92 Szövetkezetet Gyöngyöspatán.

A szerb szakember tavaly a Szpartak Moszkva kedvéért hagyta el a Ferencvárost.

Zuglóban tízmilliókat fizetnek a saját haveroknak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.