Egy amerikai iskolában már a keresztény dalokat is betiltanák
Egy nyugat-michigani általános iskola diákjainak meg akarták tiltani, hogy keresztény dalokat énekeljenek egy közelgő tehetségkutatón.
Egy nyugat-michigani általános iskola diákjainak meg akarták tiltani, hogy keresztény dalokat énekeljenek egy közelgő tehetségkutatón.

A Tisza-pártelnök álságos kijelentése olyan nemzeti érzelmekre próbál hatni, amelyekhez neki nem sok köze van.

A Tisza Párt vezére ezzel szemben tavaly még minősíthetetlen hangnemben üvöltözött a templomból kijövő hívőkkel.

HETI AGYRÉMEK – Ferenc pápa a liberálisoknak konzervatív volt, a konzervatívoknak liberális.

A TUDATOS POLGÁR – A szentatya arra sarkallt bennünket, hogy legyünk újra a világszínpad főszereplői.

Martin Scorsese-nek évekig testőrökkel kellett körbevennie magát, de más legendás rendezők eltérő megközelítési módja is felzúdulást keltett.

Magyar Nemzet interviewed Szabolcs Koppany Hajdu, dean of Lovasbereny.

Húsvéti interjú Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi esperessel.

Jézus feltámadása mutatja meg az ember igazi értékét, azt, hogy többet ér a szeretetet gyakorolni, mint másokat félretaposva javakat és pozíciót szerezni – mondta a bíboros húsvét vigíliáján.

A mélyen keresztény Fülöp-szigeteken a húsvét a legfontosabb vallási ünnep.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kormány a magyar emberek pénzét a jövőben is szeretné a magyar családokra fordítani.

Nem hiányzik a humor a magyar politikából Orbán Balázs szerint.

Fél percben a Tisza Párt megszorításairól.

A Fidesz stabilitása és mozgósító ereje ősszel is érezhető volt.

A terrorellenes intézkedésekhez hasonló fellépést tesz lehetővé az új brit törvény.

Minden idők harmadik legtöbb beruházása érkezett idén Magyarországra, annak ellenére, hogy immár negyedik éve tombol a háború a szomszédos Ukrajnában – jelentette ki Szijjártó Péter.

Trump fokozza kábítószer-ellenes harcát.

A Manchester City gólfesztivált rendezett Londonban, és megközelítette az éllovas Arsenalt.

A becses „téli” ritkaság a Christie’s-nél talált gazdára.

Gera Dániel a saját szurkolóival vitatkozott a Kazincbarcika elleni döntetlen után.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.