Szűk győzelem a görögök ellen Magyari Alda fontos védéseivel
Megismétlődik a tavalyi vb-döntő párosítása.
Megismétlődik a tavalyi vb-döntő párosítása.
A mieink húsz gólt rámoltak be a görögök kapujába, míg az ellenfélnek csak tizenhármat engedtek.
A női vízilabda-válogatott öt napon belül másodszor, ezúttal vendégként 12-9-re múlta felül Olaszországot.
Keszthelyi Rita pihenőt kapott a szövetségi kapitánytól a női vízilabda-válogatott világliga-selejtezőjére.
Keszthelyi Rita hat góllal vette ki a részét a görögök elleni, 14-12-es győzelemből.
Válogatott szinten a vízilabda volt idén a legeredményesebb magyar csapatsport.
Bíró Attila a fiataloktól és a meghatározó játékosoktól is többet várt, akik Keszthelyi Ritát pótolhatnák.
A férfiaknál sok az újonc, szinte újra kell tanulni a vízilabda-válogatott névsorát.
Keszthelyi-Nagy Rita nyolc év után hagyja el az UVSE-t, és a CN Mataro együttesénél folytatja.
Vízilabdában egy világversenyen a siker vagy kudarc egyetlen mérkőzésen, a negyeddöntőn múlik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A bíróság elutasította az állampolgársági kérelmét.
Megdöbbentő vallomás.
Országszerte tart az aratás.
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
Ezt nem fogják elhinni!
Cseh Sándor sokkal szorosabb összecsapásra számított Japán ellen.
Az ország az elmúlt évben becslések szerint 11 ezer katonát küldött Oroszországba.
Hungary's minister of foreign affairs and trade held talks by phone with Israeli Foreign Minister Gideon Sa’ar to discuss the security situation in the Middle East.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.