Sok újítással és merész formatervvel érkezett meg a Kia Ceed utóda
A K4 nem Szlovákiában, hanem Mexikóban készül, és jóval nagyobb is, mint népszerű elődje.
A K4 nem Szlovákiában, hanem Mexikóban készül, és jóval nagyobb is, mint népszerű elődje.
Az EV4 ötajtós változatát kifejezetten az európai piacra tervezte a koreai gyártó.
Miután 110 ezer kilométert ment egy Kia EV4 prototípus európai közutakon, a Nürburgringen további 10 ezer kilométert mentek vele.
A Ceed-méretű, elektromos Kia EV4 külseje megosztóra sikerült, a belső terébe és a technikájába viszont nehéz belekötni.
Az 1,0 literes turbómotor már 115 lóerős, az opció az 1,6-os turbómotor 150 vagy 180 lóerővel.
Zsolnán is átállnak a felfrissített megjelenésű, továbbra is benzinmotoros vagy hibrid Sportage gyártására.
A meglévő mellé érkezik a villanyautós megjelenésű Kia Carens Clavis.
A Kia és az LG Electronics együttműködéséből okoshaszonjárművek születnek.
Közel nyolcvanezer kocsit érinthet a hiba.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szerbia példája mutatja, hogy milyen kiszolgáltatottságot is jelent, ha egy állam kőolajellátása egyetlen vezetéktől függ.
Különleges koncert Alla Ungherese címmel a Vigadóban
Megvannak az isztambuli Bajnokok Ligája-mérkőzés kezdőcsapatai, a törökök csak Kerkezről tévedtek.
Vályi István tehetségtelennek, butának és a hatalomhoz dörgölőzőnek nevezte a kijelentéseiről hírt adókat.
Mindennap küzd az emlékeivel a gyermekét elvesztő színésznő.
„A balszélsőkkel szerencsére nem állunk rosszul, sőt négyen is rendszeresen játszanak a Bajnokok Ligájában.”
Hosszú Katinka fontos dolgokat árult el a második gyermekükről.
Mindennap küzd az emlékeivel a gyermekét elvesztő színésznő.
„A balszélsőkkel szerencsére nem állunk rosszul, sőt négyen is rendszeresen játszanak a Bajnokok Ligájában.”
Hosszú Katinka fontos dolgokat árult el a második gyermekükről.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.