A legkülönlegesebbek
A harmincéves Várfok Galéria ünnepi kiállítással várja látogatóit.
A harmincéves Várfok Galéria ünnepi kiállítással várja látogatóit.

A Műcsarnokban szubjektív tárlatvezetést tart Nagy Feró énekes, színész, dalszövegíró, a Beatrice és az Ős-Bikini frontembere a Beatünnep. Kőbányai János fotói című kiállításon.

A bomlás virágai című kiállítás megtekintői arra láthatnak példákat, hogy mitől lesz egy elkészült kép kézműipari termékből alkotássá.

Sztárépítészt, kerámia- és origamiművészt, cukrászt és táncost is megihletett a magyar találmány a tokiói magyar nagykövetség kezdeményezésére.

Online nézegethetők Á. Tóth József kiállított képei valamint a tárlat építésébe is betekintést nyerhetünk.

Rockenbauer Zoltán kurátor vezet végig bennünket a fényképek között.

A Guardian beszámolója szerint a kiállítás az újságok főcímei mögötti embert igyekszik bemutatni.

Kicsiny Balázs alkotásaiban különféle foglalkozások és emberi helyzetek allegorikus dimenziójának vizsgálatára fókuszál.

A Seuso-kinccsel kapcsolatos leggyakoribb kérdésekre is választ kapunk, de tájékozódhatunk a korban és összetételben hasonló kincsleletekről is

Magyarországon még mindig kevés olyan márka létezik, amely mögött hazai szellemi hozzáadott érték van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

De rímel rá.

A nyugdíjat nem elvenni és csökkenteni, hanem odaadni és emelni kell – jelentette ki Zsigó Róbert.

Libanon biztonsága meghatározó jelentőségű az egész Közel-Kelet biztonsága szempontjából.

Brüsszellel, Volodimir Zelenszkijjel és Magyar Péterrel a magyar emberek megélhetése nincs biztonságban.

Ukrajna lábbal tiporja a hallgatók jogait.

Egy olasz lapnak nyilatkozott az Európai Bizottság szóvivője.

Diplomáciai sikert Washingtonban.

A támadót a nemzeti csapat edzőtáborában kezelik.

Az aszály most már velünk marad.

Ennek elkerülhetetlenül be kellett következnie.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.