Magyarország 365: lezárult a fotópályázat
A patinás műveket a szélesebb közönség digitális formában és a későbbiekben kiállításokon is megtekintheti.
A patinás műveket a szélesebb közönség digitális formában és a későbbiekben kiállításokon is megtekintheti.

Soha nem látott gazdagságban, 170 képen keresztül mutatja be a 75 éve Auschwitzban meggyilkolt művész festészetét a Magyar Nemzeti Galéria.

A Magyar Világ 1938–1940 című, időszaki kiállítás az akkori magyar életérzést próbálja összegezni, és persze azt is meg lehet tudni, hogy mennyit ért igazából a havi kétszáz pengő fix.

A vatikáni betlehemi-kiállítást szervező Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció Pápai Tanácsának elnöke megnyitó beszédében köszönetét fejezte ki Magyarországnak a Vatikánba küldött betlehemekért.

Konrad Wachsmann kísérleti építészetét és a tervezésben való együttműködés művészetét vizsgálja a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) The Art of Joining: Teamwork című kiállítása december 10-től.
János vitéz, Fehérlófia, az ember és az egész ország tragédiája. Aki körbejárja a Jankovics Marcell alkotásaiból nyílt kiállítást úgy, hogy semmit sem tud a kiállító művészről, az is érteni fogja.

Az 1974-es Eurovíziós Dalfesztivál színpadának replikája is helyet kapott az ABBA együttes történetét bemutató nagyszabású londoni kiállításon, amely pénteken nyitotta meg a kapuit a látogatók előtt.
Eddig nem mutatta be ezt a korszakot önálló kiállítás, pedig érdemes megismerni az ekkor élt emberek gondolkodását, motivációit, erkölcseit – mondta a tárlat megnyitóján Kásler Miklós.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Sorra buktatják le egymást a szebb napokat megélt politikusok és közvélemény-kutatók. Kapkodjuk a fejünket.

Napsütést valószínűleg nem.

Brüsszel még legalább 800 milliárd dollárt akar elkölteni Ukrajnára rezsijének finanszírozására.

A szálló por miatt veszélyessé vált a levegő minősége több észak-magyarországi településen.

Tarr Zoltán ráadásul egy olyan szervezetre hivatkozott a közösségi médiában, amelyet a Soros-hálózat is finanszíroz.

Von der Leyen még azelőtt alá akarja írni a Mercosur szerződést, hogy az Európai Parlament ehhez jóváhagyását adná.

„Ideje lenne a józan észre hallgatni” – fogalmazott a magyar miniszterelnök.

A világbajnok spanyolok és az olimpiai bajnok szerbek másképpen zártak a hollandok ellen.

The document reveals that the European Union and its member states have provided Ukraine with a total of 193.3 billion euros since February 2022, an amount that far exceeds the total EU funds Hungary has received over the past twenty years.

Többeket is próbált rávenni, de szóltak neki, hogy álljon le.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.