Józsa Judit és a Magyar csillaglegendárium

Egykor a magyar paraszt az éjszakai égre feltekintve több száz csillagképet azonosított, ismerte a nevüket, és esténként gyermekeinek a hozzájuk fűződő legendákról mesélt. Az égbolt mutatta neki az utat a földi és a szellemi életében egyaránt. Ennek a nagyrészt már feledésbe merült ismeretanyagnak a még fellelhető darabkáit kutatta ki és álmodta kerámiaszobrokká a hozzájuk fűződő hatalmas szimbólumtárral együtt Józsa Judit kerámiaművész, művészettörténész.

Nagyszabású művészettörténeti és néprajzi kutatómunka eredményeként születtek meg a mitológiánk alakjait is bemutató hiánypótló kiállítási anyagok Fotó: Havran Zoltán

A magyar hitregék és eredetmondák csillagképekben megmutatkozó szereplőit művészi igénnyel felvonultató Magyar csillaglegendárium I. című kiállítás része annak a küldetésnek, amelyet Józsa Judit mintegy húsz esztendeje tűzött ki maga elé, mégpedig hogy feltárja és a közönség elé vigye azokat a mély múltban gyökerező elemeket – a hozzájuk tartozó jelképrendszerrel és jelentéstartalmakkal –, amelyek a magyar kultúra talapzatát jelentik. Mindezek még fellelhetők a népmeséinkben, népdalainkban, a népi fazekasmesterség formavilágában, a népviseletek mintázataiban, a rovásmotívumokban, csak már olvasni, értelmezni nem tudjuk őket a maguk teljességében. Az évek során nagyszabású művészeti, művészettörténeti és néprajzi kutatómunka eredményeként így születtek meg a magyar táncokat, a magyar mesevilág alakjait, a magyar nagyasszonyokat, a legfőbb erényeinket vagy éppen a Boldogasszony különböző megnyilvánulásait felvonultató, ezúttal pedig a magyar csillagmitológia szereplőit bemutató, hiánypótló kiállítási anyagok.

Nagyszabású művészettörténeti és néprajzi kutatómunka eredményeként születtek meg a mitológiánk alakjait is bemutató hiánypótló kiállítási anyagok
Fotók: Havran Zoltán

A XIX. század közepe óta több mint háromszáz magyar csillagnevet gyűjtöttek össze a kutatók, azonban csupán pár tucat esetében ismerjük a hozzájuk kapcsolódó jelentéstartalmat, hitvilágot, legendát is. Ezek közül választotta ki Józsa Judit a háromrészesre tervezett kiállítássorozat első tárlatán bemutatott, a magyar nemzet eredetmondáinak csillagfényes hősei képében megjelenített alakzatokat. A Józsa Judit Galériában megtekinthető kiállítás központjában a kerek világot jelképező, hét égboltozattal rétegzett, a tarcali tarsolylemezekről és hajkorongokról ismert, palmetta mintával körülfont Kerek Istenfája elnevezésű, nagyméretű relief áll, amely a maga sokrétegű szimbolikájával tárja elénk többek között a tejtót, amelyben népmeséink tanúbizonysága szerint Tündér Ilona azért fürdik, hogy örökifjú maradjon. Tulipános aurájával, kötényén kalotaszegi írásos motívumokkal ő maga is látható a kompozícióban, de a világfa tetején megjelenik a mag népének szent állata, a turul, a magot hozó madár is. Jobboldalt a férfi princípiumot jelképező Nap mutatja felénk egy lövétei csontfaragványról származó bajuszos orcáját székely rovásírásjelekkel, mellyel szemben, balra, a Hold mint női minőség foglal helyet, a kompozícióban alul a Föld, felül pedig az Ég köldöke látható.

A magyar csillagmitológia összegzőjén, a Kerek Istenfáján fellelhető elemek közül néhány különálló műként is megmutatkozik a tárlat anyagában, mint az Ég köldöke, a mennyország kapuja – ahonnan a székelyek Csaba királyfi érkezését várják a hadak útján –, vagyis a Sarkcsillag maga, amely ősi világképünk szerint az ég tartóoszlopának csúcsa, népművészetünkben pedig a Bába motollája vagy matulája elnevezéssel jelenik meg. A magyarság agyagból megmintázott csillagtörténetének első szereplőjeként népünk ősatyja, Nimród, a nagy vadász, a szkíta birodalom alapítója jelenik meg a hunokra és a honfoglalás kori magyarokra jellemző, hátrafelé nyilazó testhelyzetben, akinek emlékét az ég urának tartott, ma Orionnak nevezett csillagkép őrzi. Nimród Enéht üldözi, aki a Szarvas csillagképet megszemélyesítve, eredettörténetünk csodaszarvasaként megmintázva, kecses, légies testtartással várja párját, hogy a közös teremtés által életet adhasson fiaiknak, Hunornak és Magornak, az Ikrek csillagjegy testvérpárjának.

A magyar csillagos égbolt legismertebb szereplője, Göncöl táltos révületbe esve repül, táltos lovak és griffek alakjaival megmintázott, archaikus szekerén az ég felé. A Kis Göncöl is életre kel, mely csillagképben a magyar nép Tündérasszony palotáját látta. A palota köré fonódik az égbolton a Sárkány csillagkép, amelynek legfontosabb részét jeleníti meg a világ legelső kerámiatárgya, a mintegy tizenötezer éves japán dzsómon kultúrabeli szertartásüst különleges formavilága által ihletett, Sárkány koronája című alkotás. Az egész kiállítás legfőbb üzenete, hogy a mai kor magyarsága rádöbbenjen a magyar kultúra mérhetetlen ősiségére, ami talán ebben az alkotásban mutatkozik meg a leginkább egyértelműen – árulta el lapunknak Józsa Judit, hiszen az eredeti régészeti leleten megjelenő zsinórdíszítés a székely rovásírás jeleivel kiolvasható és értelmezhető.

Tárlatvezetés a Józsa Judit Galériában
Fotó: Havran Zoltán

A művésznő szerint a magyarság történelmében minden mindennel összefügg. Mivel eredetmondáink, míto­szaink, ősi hitvilágunk esszenciáját leginkább népmesekincsünk őrizte meg, a Magyar csillaglegendárium anyaga kiegészült a korábbi, Magyar mesevilág címet viselő tárlat egyes alkotásai­val. Találkozhatunk Tündér Ilonával a hétfejű és a háromfejű sárkány közt, a Fehérlófiával vagy Jankóval, ugyanakkor megjelennek a mesehőst segítő anyókák, de a leküzdendő rossz megszemélyesített formái is. A Magyar örökség – magyar erények című kiállításról származó négy dombormű pedig arra hivatott figyelmeztetni, hogy a vallásosság, a büszkeség, az összetartás és a hazaszeretet égisze alatt válhatott csak igazán naggyá a magyarság a történelme során. Ahogy Józsa Judit vallja, ha ezek az erények újra betöltenék a magyar emberek szívét, az igény is megnőne arra, hogy visszatanuljuk – többek között – a csillagképeinkben megőrzött tudást.