Nincs jele, hogy az oroszok újra megtámadnák Kijevet
Közben több mint 22 ezer ember veszthette életét Mariupolban.
Közben több mint 22 ezer ember veszthette életét Mariupolban.
Kijev akár a Barátság kőolajvezeték elzárásával is nyomást gyakorolna hazánkra, de magát hozná még nehezebb helyzetbe.
Verescsuk: Kijev tárgyal az orosz féllel a súlyosan sérült ukrán katonák kimenekítéséről Mariupolból.
Bár a francia kormány támogatja, a szakértők kételkednek az uniós olajembargó helyességében.
A történteket civilek százai vették videóra és posztolták a közösségi oldalakon.
Két nagy erejű robbanás rázta meg az ukrán főváros, Kijev központját csütörtök este.
Kiss Rajmund elmondta, az ukrán külügyminisztérium levélben kérte az egyes országokat arra, hogy telepítsék vissza a követségeiket Kijevbe.
Újranyitják az ukrán fővárosbeli képviseletüket az olaszok és spanyolok, a franciák és törökök már korábban így tettek.
„A most közelgő offenzíva brutális és véres lesz” – figyelmeztetett Mick Ryan nyugdíjazott ausztrál vezérőrnagy.
Az ukrán hadsereg kezére került egy 152mm-es Msta-S SPG tüzérségi harcjármű.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Háromnapos ülést tartanak.
A frontérzékenyek a hét elején javulást tapasztalhatnak.
Egyre többet „kütyüznek” a gyerekek.
Jobb koncentrációt, memóriát és tanulási képességet ígérnek, de használatuk következményei kiszámíthatatlanok.
Az FBI vizsgálatot indított az ügyben.
Stephen Millert Joseph Goebbelshez, Hitler hírhedt propagandistájához hasonlította.
Néhány hét alatt öt vandál támadás történt Bécsben.
A Liverpool edzője több témában is kifejtette a véleményét az újabb vereség után.
A kapuba beállt Varga Barnabásnak a magyar válogatott csapattárs, Szappanos Péter üzent.
Két repülőtéri dolgozó a tengerbe esett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.