Hiába hagyott fel Kína az egygyermekes politikával, mégis megelőzik
Hamarosan már nem Kína lesz a világ legnépesebb országa
Hamarosan már nem Kína lesz a világ legnépesebb országa

Sajtóinformációk szerint a francia államfő Kína segítségével ültetné tárgyalóasztalhoz az oroszokat és az ukránokat.

Új szintre emelve fejleszti a katonai és haditechnikai együttműködését Peking és Moszkva.

Kína kulcsfontosságú globális erővé vált, jelentette ki az Európai Bizottság elnöke.

Úgy tűnik a világ legfejlettebb gazdaságai megosztottak Kínát illetően, széthúzásról azonban nem beszélhetünk.

Az Egyesült Államok kiáll a nyitott és szabad indiai- és csendes-óceáni térség mellett.

Li Sang-fu keddig lesz Oroszországban, ahol Szergej Sojguval megvitatja a kétoldalú védelmi együttműködés kilátásait.

Kína a világ legnagyobb LNG-importőre és a világ legnagyobb nyersolajimportőre.

Lula da Silva szerint abba kell hagyni a háborúban álló felek fegyverekkel való támogatását.

A kínai külügyi közlemény szerint Peking továbbra is konstruktív szerepet kíván játszani a béketárgyalásokban.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.