Macron miatt magyarázkodnak az európai vezetők
Mateusz Morawiecki az Egyesült Államokba sietett megerősíteni elköteleződését, a német külügyminiszter Pekingben „tesz rendet”.
Mateusz Morawiecki az Egyesült Államokba sietett megerősíteni elköteleződését, a német külügyminiszter Pekingben „tesz rendet”.

Már a pandémia előtti években egyre gyakrabban felmerülő kérdéssé vált a nemzetközi kereskedelem korlátozása.

Az ázsiai ország kivitele minimálisan nőtt, behozatala erőteljesebben csökkent az idei első három hónapban éves összevetésben.

„Jó hallani, hogy az unió egyik vezető hatalma végre európai érdekekről, szuverenitásról és stratégiai autonómiáról beszél.”

Kínai látogatása során Luiz Inácio Lula da Silva szorgalmazni fogja Peking közvetítését Ukrajna és Oroszország között.

Amerikai képviselők a francia−amerikai kapcsolatok újraértékelését is kilátásba helyezték.

Több száz millió embert érint a Góbi-sivatag felől érkező légköri szennyeződés.

A kínai statisztikai hivatal kedden azt közölte, hogy a fogyasztói árak növekedése 0,7 százalékra lassult márciusban a februári 1 százalékról.

A külügyi bizottság elnöke amerikai katonákat is küldene a szigetre, ha Kína megtámadná azt.

A francia elnök szerint sem az Egyesült Államokat, sem Kínát nem kellene követni.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nagy a baj,.

A fideszes képviselő szerint csak az lehet a megoldás, hogy ha az emberek a kormánypártok mellett szavaznak.

Borús, barátságtalan időnk lesz.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

A tárcavezető szerint új világrend van kialakulóban.

Deutsch Tamás lerántotta a leplet Brüsszel tervéről.

Libanon többet nem sodródhat bele olyan konfliktusba, amelyhez nincs köze.

A spanyol másodosztályú Albacete számára a Real Madrid januári kiejtését követően a másik gigász, a Barcelona már sok volt a Király Kupában.

A szélsőbaloldali európai parlamenti képviselő újra akcióban.

Nem véletlen, hogy a magyar kormány következetesen szigorúbb álláspontot képvisel a kérdésben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.