Nógrádi György: Henry Kissinger lenyomta a Szovjetuniót, és utat tört Kínának
Újabb könyvet ad ki Nógrádi György, ezúttal az egyik legnagyobb hatású egykori amerikai külügyminiszter életét veszi górcső alá.
Újabb könyvet ad ki Nógrádi György, ezúttal az egyik legnagyobb hatású egykori amerikai külügyminiszter életét veszi górcső alá.

Amerikai tisztviselők szerint Peking rendelkezik messze a legdinamikusabb űrprogrammal.

Az ázsiai óriás nem terheli partnereit ideológiai rendreutasítások megszégyenítő feltételeivel.

A háború kitörése óta ez az első alkalom, hogy az ukrán elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök telefonon tárgyalt.

A közösségi oldalakat ellepték a német hetilapot bíráló bejegyzések.

Dél-Korea tavaly hivatalba lépő elnöke egyre inkább kezdi feladni az Egyesült Államok és Kína közti egyensúlyozást.

Nincs hiány ugyanakkor nagyratörő harcászati tervekről Ukrajnán kívül, amitől viszont az Egyesült Államok is tart.

Kína párizsi nagykövetének szavai miatt kényszerült magyarázatot adni.

Kína ezzel átlépett egy diplomáciai vörös vonalat Európával szemben.

Oroszország több másik szövetségesét is megkeresték.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyik résztvevő akár nyolc évet is kaphat.

Irreális eredményeket publikálnak a baloldali kutatócégek.

A reformkor kellős közepén egy, a mai napig emlékezetes esküvőn vette el feleségül gróf Széchenyi István szerelmét, Seilern Crescence grófnőt. Kvízünkben letesztelheti ismereteit, mit tud a magyar történelem egyik leghíresebb frigyéről!

Egyre nehezebben megy a mozgósítás Magyar Péternek.

Ez áll a venezuelai játszma mögött.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Grosics Gyula nem szeretett védeni, mert úgy vélte, mindig azoké a dicsőség, akik gólt szereznek, és azoké a szégyen, akik gólt kapnak.

A pénteken kezdődő téli olimpián Kína leginkább a címvédő vegyes váltójában bízik, amelyben minden bizonnyal Liu Shaoang is helyet kap.

Vannak olyan kapusok, akik szinte megbabonázzák a büntetőt elvégző játékosokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.