– Miért gondolta, hogy most van szükség ennyire átfogó Henry Kissinger-kötet megírására Magyarországon?
– Mert Henry Kissinger százéves lesz május 28-án. Abból indultam ki, hogy a századik születésnapja alkalmából megjelenhetne róla egy könyv Magyarországon, amely bemutatja a külügyi szakértőt.
− Aki kicsit is érdeklődik a külpolitika iránt, annak Kissinger neve ismerősen cseng. Miért tartják zseninek a szakterületén?
− Azért, mert ő az amerikai történelem első olyan külügyminisztere, nemzetbiztonsági főtanácsadója, aki egyetemi tanár volt, aki tudományosan felkészült mindenre. Olyan globális ismeretek birtokában lett külügyminiszter, amelyekkel egyetlen elődje sem foglalkozott.
Emellett ő dolgozta ki az Egyesült Államok első modern külpolitikai koncepcióját.
Ez magába foglalt katonai, külpolitikai és gazdasági ismereteket egyaránt.
− Ilyen gazdag életút során az ember rengeteg akadályba ütközik. Ön szerint melyek voltak a legnagyobb kihívások Kissinger karrierje során?
− A legnagyobb kihívásai közé tartozott például, hogy hogyan kerül be Nixon elnök stábjába, valamint, hogy hogyan lesz egy teljesen ismeretlen emberből nemzetbiztonsági tanácsadó, majd főtanácsadó. Idesorolható még a vietnami kérdés megoldása, és még egyet mondanék: hogyan rendezi a Közel-Keletet az 1973-as arab–izraeli háború után. Szerintem ezek voltak élete legfontosabb kihívásai.
− Véleménye szerint hogyan teljesítette őket?
− Jól, teljesen egyedi módon. Elérte, hogy az Egyesült Államok szét tudta választani a Szovjetuniót és Kínát, a kulturális forradalom idején rendkívüli mértékben hatott a kínai politikára. Minden, amit csinált, zseniális és időtálló volt. Egyik titka, hogy olyan stábot vett maga köré, amelyet addig még soha senki, és ezek a szakértők kiválóan teljesítettek.
– Mit tanácsolna most az ukrán háborúval kapcsolatban?
– Hogy mi a véleménye Ukrajnáról?
Ő nem hisz abban, hogy Oroszország legyőzhető. Ő kompromisszumos békében hisz.
De egy százéves emberről beszélünk, aki negyven éve nincs hatalmon. Nyilvánvalóan már visszavonult, és a véleményét legfeljebb előadásokon, illetve konferenciákon mondja el.
– Azért van még hatása a veterán diplomatának az Egyesült Államok külpolitikájára?
– Már aligha. Korábban több évtizeden keresztül, ha bármilyen probléma vagy konfliktus volt Kínával, rögtön Kissingert küldték. De az utóbbi évtizedekben már ezen a színtéren sem ő játssza a főszerepet.
– Pedig nem lenne még ma is érdemes használnia az Egyesült Államoknak az úgynevezett Kissinger-doktrínát?
– A válasz szerintem egyértelműen igen, érdemes lenne. Viszont emlékeztetnék arra, hogy az ön által említett doktrínának rengeteg pontja van, amelyek közül csak egy szól Kínáról. Alapját viszont az amerikai–szovjet és az amerikai–kínai viszonyról alkotott elképzelések alkotják. Egész pontosan az a törekvés, hogy az amerikai–kínai viszonynak jobbnak kell lennie, mint a kínai–szovjet kapcsolatoknak.
Mivel a doktrína megszületésének korában a Szovjetunió sokkal erősebb volt Kínánál, ezért ez a törekvés azt is jelentette, hogy Kissinger lenyomta a Szovjetuniót, és a szovjeteknél sokkal kevésbé fontos államot helyezett fölé.
Ha valaki végigolvassa Fehér házi éveim című terjedelmes könyvét, akkor ki fog derülni számára, hogy az egykori külügyminiszter folyamatosan rokonszenvezett Kínával, és ellenséget látott a Szovjetunióban. Ezért is állíthatja a mai amerikai politológusok egy része, hogy történelmi felelősség terheli Kissingert, amiért a távol-keleti politizálásával felemelte Kínát, amely mára globálisan is a világ második játékosa lett.
– És most is fenntartaná véleményét, hogy Kína nem jelent közvetlen fenyegetést?
– Ilyen kijelentéseket Henry Kissinger már évtizedekkel ezelőtt tett. Viszont a világ ma félóránként változik. Ezért is tartom fontosnak hangsúlyozni, hogy Kissinger tételei mindig kizárólag egy meghatározott időszakra vonatkoznak, egy meghatározott korszakban alkotott maradandót. Ő Nixon elnöksége alatt volt előbb nemzetbiztonsági tanácsadó, majd nemzetbiztonsági főtanácsadó, később az Egyesült Államok külügyminisztere. Rendkívül érdekes, hogy amikor ő volt a nemzetbiztonsági főtanácsadó, maga is bevallotta, hogy folyamatosan megkerülte a külügyminisztériumot. Ha egyszer végigböngészi Kissinger életét, akkor láthatja, hogy Kínában ugyanígy a külügyminisztert megkerülve zajlottak a valódi politikai események és az ennek megfelelő egyeztetések. Ez ugyanúgy igaz Németországra is, ahol a német kancellárok – itt különösen Willy Brandtról és Helmut Schmidtről van szó – szintén megkerülték a külügyminisztert. Brandt esetében például egy hozzá közel álló politikus, Egon Bahr képviselte a német politikát.
– Vajon mi lehet Kissinger véleménye az Egyesült Államok jelenlegi külpolitikájáról?
– Erre a kérdésre nem lehet válaszolni. Véleményem szerint itt mindig azt kell megfigyelni, hogy ki az, aki hatalomban van, és aki gyakorolja a politikát. Ha valaki nincs hatalmon, akkor teljesen más a vele kapcsolatos helyzet. Kissinger az elmúlt időszakban elég sok fórumon szerepelt idős kora ellenére.
Többek között részt vett a davosi fórumon is, ahol kifejtette, hogy Ukrajnának területi engedményeket kell tennie a háború befejezése érdekében.
De egyébként másik alkalommal volt olyan nyilatkozata is, ahol nem ezt mondta.
– A politikai gondolkodók között nincs egyetértés abban, hogy Henry Kissinger inkább a liberális külpolitikát támogatta, vagy a realista politika híve maradt. Önnek mi a véleménye erről?
– Kissinger mindig Kissinger híve maradt, hiszen a tevékenykedése során kizárólag az amerikai érdekeket tartotta szem előtt. Ezt nevezhetjük realistának, nevezhetjük konzervatívnak vagy akár liberálisnak is, teljesen mindegy. Ő fütyült arra, hogy milyen jelzőt akasztanak rá.
– Lesz a közeljövőben Kissingerhez hasonló kaliberű külügyminisztere az Egyesült Államoknak?
– Ezt a történelemben soha előre nem lehetett megmondani. A jelenlegi amerikai külügyminiszter, Antony Blinken például kiválóan képzett a külügyi kérdésekben, viszont Henry Kissingerhez és más politikai gondolkodókhoz hasonló elméleti tevékenységet nem végez.
