Kína indokoltnak tartja a hadgyakorlatokat Tajvan közelében
A gyakorlatok célja a kínai nemzet, valamint az emberek érdekeinek védelme – közölték.
A gyakorlatok célja a kínai nemzet, valamint az emberek érdekeinek védelme – közölték.

Fontos gazdasági érdekek fűződnek a keleti nyitás folytatásához és mélyítéséhez.

A kínaiak kikérték maguknak, hogy „egy hanyatló állam” ilyen stílusban beszéljen velük. Különösen fájt ez a hanyatló jelző az amerikaiaknak.

Tajvan mindenáron megvédi szabadságát – jelentette ki Caj Jing-ven tajvani elnök.

Korábban a miniszterelnöki pozícióra törő főpolgármester mostani támogatója, Bajnai Gordon is fontosnak tartotta a magyar–kínai kapcsolatokat.

A hongkongi kormányzó évértékelő beszédében úgy fogalmazott: Hongkong visszatalált a helyes útra.

A drónt 25 különböző korú és szakú egyetemi hallgató tervezte, akiknek átlagéletkora 20 év.

Párizs és Washington rendezte a diplomáciai botrány után megromlott viszonyt.

A harmincnyolc harci repülőgép október elsején, egy kínai nemzeti ünnep alkalmával repült be a tajvani légtérbe.

Kihívásként tekint a guru a szabályozói környezet változására.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.