Tajvan miatt bírálta Antony Blinken Kínát
A két ország elnökének hétfői csúcstalálkozóját készítették elő a külügyminiszterek.
A két ország elnökének hétfői csúcstalálkozóját készítették elő a külügyminiszterek.

Peking szerint az Egyesült Államok üzenetei veszélyeztetik a régió békéjét és stabilitását.

Amerikai–kínai csúcstalálkozót tartanak a virtuális térben – jelentette be a washingtoni Fehér Ház.

Bár Kínának van a világ legnagyobb hadiflottája, ütőképességben még Amerika mögött kullog.

Macron újabb atomerőműveket épít Franciaország energiafüggetlenségéért.

A KKP hatodik plénuma a napokban dönt Kína következő évtizedeinek jövőjéről.

Tajvan légvédelmi rakétarendszereit is aktiválta, hogy nyomon kövessék a behatolókat.

A Cirkon az egyik eleme a jelenleg folyó orosz haderőfejlesztésnek, amelynek célja az, hogy hiperszonikus fegyverekkel lássa el a véderőt.

A pekingi kormány nem nézi jó szemmel a dőzsölést, a koronavírus az árakat is jelentősen megemelte.

A szektor mindeközben egyre nagyobb inflációs nyomással küzd.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A példátlan gyűlölet visszatérő jelenség a tiszás csoportokban, de az OBT nem hajlandó foglalkozni bírái érintettségével.

A miniszterelnök a Mandiner Klubest vendége volt a Várkert Bazárban.

A kormány döntéseiről számol be Gulyás Gergely.

Magyar Péter és pártja nem tud és nem is akar nemet mondani a háborúpárti Brüsszel tanácsadóinak.

Egy transzformátor meghibásodása miatt teljesen megszűnt az áramszolgáltatás.

Vitalij civilben keramikusművészként dolgozott, de kötelességének érezte az ország védelmét.

A halottak száma folyamatosan növekszik.

A projekt időzítése komoly gazdasági potenciált jelez.

Az algériai bokszoló körül továbbra sem tiszta, hogy 2024-ben hogyan indulhatott a nők között az olimpián.

Minden megemlékezőt várnak az eseményre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.