Növendékeivel együtt lép színpadra Szenthelyi Miklós
Fél évszázada a Zeneakadémia katedráján.
Fél évszázada a Zeneakadémia katedráján.

Rendhagyó komolyzenei koncertet hallhattak az Ördögkatlan Fesztivál látogatói.

A teljes zeneoktatási rendszert érdemes volna összehangolni a Zeneakadémiával Keller András szerint.

Hétvégi koncertek várják a zenekedvelőket Magyarország egyik legnagyobb és legszebb barokk kastélyában.

Huszonegy alapító tagja van a Fővárosi Bíróság által hivatalosan is bejegyzett Magyar Muzsikusok Szövetségének.

A zenekar új évadterve változatos programokat kínál minden korosztály számára a Zeneakadémia, Müpa, BMC, Magyar Zene Háza és a Vigadó koncerttermében, valamint számos vidéki helyszínen.

A gyorsétteremlánc néhány alkalmazottjának annyira elege lett a fiatalok deviáns viselkedéséből, hogy rendhagyó eszközhöz nyúltak.

Klasszikus zenészekkel lép fel Pál István Szalonna és Bandája a Cziffra Fesztiválon.

Rendhagyó módon ismerhetünk meg zenetörténeti érdekességeket. A vetélkedőt két részletben, aranyvasárnap és december 26-án tűzi műsorra a Bartók rádió.

Péntek esténként öt adásban öt nemzet ígéretes növendékeit mutatja be a Virtuózok V4+. A visegrádi négyekhez idén Horvátország csatlakozott.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A miniszterelnökkel Csiszár Jenő beszélget a színpadon.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán

Megnéztük a Női sorsok című tárlatot a Mai Manó Házban.

A klímaváltozás és a szabad pálinkafőzés is ellenük dolgozik.

A PSV Eindhoven a topklubok beszállítójaként is versenyképes Európában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.