Politikai lavina indulhat el az Egyesült Államokban
Máris megindult a harc Ruth Bader Ginsburg, az amerikai Legfelsőbb Bíróság elhunyt tagjának utódlása körül.
Máris megindult a harc Ruth Bader Ginsburg, az amerikai Legfelsőbb Bíróság elhunyt tagjának utódlása körül.

És jöttek a félrevezető párhuzamok az 1956-os magyar menekültek és a mostani szíriaiak között.

Egyedül a magukat erős liberálisként meghatározók érzik úgy, hogy szabadon kifejezhetik véleményüket.
Vajon ez a sokféleség Amerika legnagyobb ereje lenne? – tette fel a kérdést az elemző.
Valuch Tibor a könyvében hiba nélkül mondja fel a baloldal politikai közhelyeit.

Érzékelhető volt egy nagyon is szemmel látható változás Trinanon megítélésével kapcsolatban.

Most fogózkodjanak meg: a DK elnökéből előbújt a konzervatív énje.

Az új típusú koronavírus csapást mérhetett az új világrendre, a több mint fél évszázada tartó globalizálódásra, a világ nagy nemzeteinek egymástól való függésére – fogalmazott legújabb írásában Patrick Buchanan konzervatív politikai elemző, aki korábban R
Schanda Tamás szerint azért kétszínű, amit a klímavédelem ügyében a baloldaliak csinálnak, mert arra a kérdésre akarják ráirányítani a figyelmet, amit sok szempontból ők okoztak.

Kicsit önfeladás állapotában van néha a jobboldal és ez a memorandum is erről szól, hogy ne adjuk fel önmagunkat, az Európai Néppárt ne adja fel önmagát, ne hódoljon be – mondta Néző László.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Minden vármegyében megszűnik a korábbi száraz időszak miatt elrendelt korlátozás.

Látványosan dőlt meg a „független” média mítosza október 23-án.

Az internet mémkészítői alaposan kifigurázták, ahogy a Telex propagandistája ajnározta a Tisza Párt elnökét, de megszólalt Hont András is.

A komoly széllökések sok helyen fákat döntöttek az utakra, több helyen megszakadt az áramellátás.

A migráció árát a nők fizetik meg.

Nem maradt el a válasz a legutóbbi ukrán dróntámadások után.

„Ez a szuverenitás ára!”

Hungary's experience in World Wars is precisely why it does not want to and will not go to war, Prime Minister Viktor Orban declared in Brussels.

A Red Bull feljavulásával a holland pilóta visszaszállt a vb-címért folyó harcba.

A kétszeres Oscar-díjas színész bevallotta, hogy szereti a tömegközlekedés anonimitását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.