időjárás 17°C Orbán 2022. május 25.
logo

A jog és az igazság problémája

Borda Lajos
2020.12.08. 10:00
A jog és az igazság problémája

Jog és igazság – a két fogalom egymáshoz való viszonyáról lesz szó. A mindennapokban külön úton járnak, de ahogy a csillagászatban vannak ritka együttállások, úgy a két fogalom esetében is. Konzervatív katolikus vagyok, ezért írásom ennek figyelembevételével olvasandó. Egy lengyel párt (PiS) a Jog és Igazságosság nevet választotta, ezzel jelezte, hogy a két fogalom harmóniáját próbálja érvényesíteni politikájában. Nemes, ám megvalósíthatatlan célt tűzött maga elé, ugyanis a jog és az igazság együttállása a politikában éppúgy, mint a mindennapokban – néhány kivételtől eltekintve –, lehetetlen. Azért lehetetlen, mert az igazság Istenhez, a jog az emberhez tartozik, az igazság szakrális, a jog szekuláris fogalom.

Nem két azonos minőségű értékről van szó. Ha egy cselekedet jogszerű, abból nem következik, hogy helyes is, ahogy egy jogszerű bírósági ítéletből sem, hogy igazságos. Vajon a jog vagy az igazság primátusa fontosabb? Krisztus erre világos választ adott: „Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet” (János 14.6), „Azért jöttem a világba, hogy tanúságot tegyek az Igaz­ságról” (János 18. 37). Az is igazság primátusát bizonyítja, hogy a történelem folyamán különbözőképpen gondolkodó emberek áldozták életüket a fel- vagy megismert igazságért, még ateisták is. Jog vértanúiról csak együttállások esetében lehet szó, önmagában nem. Az ember az egyetlen teremtmény, amelyik életénél is fontosabbnak tartja az igazságot, ezzel közvetve bizonyítva, hogy az érzékelhető és tudományosan vizsgálható világ csak része, de nem egésze annak, amit úgy hívunk, hogy élet.

Nem vitatom a jog meghatározó szerepét a társadalomban. Európa kulturális alapzata a görög és a latin kultúra mellett a római jog és a kereszténység. A jog és a jogértelmezés folyamatosan változik a társadalmakban, míg az igazság állandó. A jogot folyamatosan kíséri a joggal való visszaélés, ennek egyik formája a saját érdeknek megfelelő jogértelmezés is. A liberális médiumok bizonyos témákat napirenden tartanak, ilyen például a jogállamiság, a normálistól eltérő szexuális irányultság és társadalmi nem, a gyűlöletbeszéd, a zaklatás, a rasszizmus és az antiszemitizmus. A fogalmak liberális értelmezéseit tették meg mércének, és aki ettől a kánontól eltér, arra gyűlölködő jelzőt varrnak és a partvonal mellé száműzik. Álnokság sok eltérő, többnyire konzervatív vélemény mellé odatenni ezt a jelzőt, de van hozadéka, mert ezzel el lehet kerülni egy érdemi választ vagy értelmes vitát.

Aki nem tartja be a hatályos törvényeket, azt büntetéssel szankcionálják. De vannak helyzetek, amikor a jog, a hatályos törvény köszönőviszonyban sincs az igazsággal. Például a zsidótörvények esetében. Ebben az esetben a jogkövető, törvénytisztelő állampolgár a bűnös oldalon találta magát, míg a hatályos törvényeket kijátszó ember járt az igazak útján.

Független bíróság nincs, minden bíró csak részben független. Független ugyan minden külső befolyástól, de nem független belső identitásától. Például az abortuszról egy konzervatív és egy liberális embernek egészen más véleménye van. A bírói kinevezések a politika részei lettek, ahogy többségében mindig is voltak. Nem véletlen az EU bíróságában a liberális többség, következésképp ítéleteiknek egyoldalú volta sem lehet meglepetés. Durván fogalmazva nem mások, mint a brüsszeli parlament liberális többségének (ideértve a jelenleg zöld kaméleonokat is) idomított dekkáni dóljai (ázsiai vadkutyái). Az Egyesült Államokban öldöklő közdelem folyik minden esetben, amikor a legfelsőbb bíróságba új tagot kell választani. Ez ugyanis stratégiailag fontos pozíció a nyugati világot sújtó ideológiai háborúban.

Mikor a liberális Ruth Bader Ginsburg meghalt, Donald Trump elnöknek sikerült helyére a konzervatív Amy Coney Barrettet megválasztatnia. Ez a liberális oldalt legalább annyira sokkolta, mint Trump elnökké választása. Ma a mutáns liberalizmus korát éljük, tehát ezzel kapcsolatban kell hogy véleményünk legyen. A liberalizmus értelmezése éppúgy a visszájára fordult, mint az uralni szó jelentése (az uralni főnévi igenév eredeti jelentése valakit elismerni fölötte állónak volt, a maga korában a mondat, hogy a havaselvi vajda uralta Mátyás királyt, azt jelentette, hogy elismerte urának), de míg annak eredeti jelentése kikopott a nyelvből, addig a liberalizmus klasszikus értelmezése sokak fejében megragadt.

Sok jó szándékú, önmagát liberálisnak tartó embert ismerek, akik nem vették észre, hogy a turistajelzések maradtak ugyan, de az útvonal változott. Vannak, akik ezt az új, nevében liberális, ám valójában minden hagyományos értéket elutasító és átértelmező irányzatot neoliberalizmusnak vagy ultraliberalizmusnak nevezik, de némi töprengés után arra jutottam, hogy a mutáns liberalizmus fejezi ki legjobban azt, hogy ennek az ideológiának semmi köze az egykor nemes tartalmú fogalomhoz.

A konzervatív oldal gyakran kettős mércét emleget a liberális véleményekkel kapcsolatban. Nincs itt semmiféle mérce, totális háború van, világnézeti háború. Ebben az ütközetben nem méricskélnek, csak lőnek. Szavakkal. A liberálisok a konzervatívoknál jóval korábban felismerték a médiumok, az internet és a közösségi hálózatok, az oktatás és az „igazságszolgáltatás” stratégiai jelentőségét. Az utánpótlás folyamatos, a liberális egyetemek képzik a tiszteket, a hasonszőrű közösségi hálózatok a janicsárokat, a pénzeszsák is kifogyhatatlan. A liberális armada, köszönhetően az önként defenzívába vonult konzervatívoknak, nyerésre áll. Óvatos tisztekkel és harcosokkal nem lehet háborút nyerni, de még csatákat sem.

Egy harmadéves, történelem szakos hallgatókat oktató ismerősöm elmondta, hogy húszfős csoportjából senki sem tudta, hol van Lőcse, Késmárk és Nagyenyed. A leendő tanároktól már nem várják el a humán műveltséget, pszichológiai és pedagógiai tárgyak teszik ki az elvégzendő kurzusok harmadát. ­Hiába a családtámogatások, hogy szülessen több gyermek az országban, ha műveletlen, liberális, ateista tanárok tömegei oktatják őket. Klebelsberg Kunó fejében ez a lehetőség meg sem fordult. Megdöbbentő naivitás arra számítani, hogy ezek az Orbán-kormány által célul kitűzött hazafias nevelést bármennyire is komolyan fogják venni. A konzervatív véleményekre azonnal rárontó liberális sereg gyakran bocsánatkérést követel azoktól, akik nekik nem tetsző gondolatokat írnak vagy mondanak. És ezt az ijedős bakáktól meg is kapják. Ennél nagyobb stratégiai hibát el sem tudok képzelni.

A mindennapokban elharapódzott a bocsánatkérés-mánia. Bocsánatot kérnek azért is, amiért nem kellene. Az, hogy egy markáns véleményt sértőnek vagy bántónak érezhet valaki, természetes. Az ő problémája, ha megsértődik, és az ő baja az is, ha nem gondolkodik el az okokon. Ne csináljon senki bohócot magából azzal, hogy engedve az elvárásoknak, visszalép akkor is, ha álláspontját továbbra is helyesnek tartja.

Vannak kivételek is. Nem volt ugyan ­miért, de XVI. Benedek pápa is bocsánatot kért a muszlimoktól regensburgi beszéde miatt. Amikor hallottam, bizony fölhúztam magam; megrágalmaznak egy pápát, majd világi nyomásra még ő kér bocsánatot azért, amit el sem követett. Aztán rájöttem, hogy bocsánatkérésével muszlim országokban élő keresztények életét mentette meg, ugyanis még emlékszem a beszédét szándékosan félremagyarázó emberek és médiumok által gerjesztett, napról napra fokozódó feszültségre, a felhergelt muszlim tömegekre. Ebben a helyzetben a bocsánatkérés nem visszavonulás, hanem alázatos szívvel meghozott, nehéz döntés volt.

Minden, ami ellentétben van az igazsággal, ellentétben van Istennel is. Az, hogy vannak az életben olyan körülmények, amikor az igazság elhallgatása vagy egy hazugság vállalása a helyes döntés, nem kérdőjelezi meg tanításának örök érvényét. Régi bűnnek hosszú az árnyéka, ezek a helyzetek többnyire régen elkövetett kisebb-nagyobb súlyú bűnhöz kapcsolódnak vagy bűnös eseményhez kötődnek, például háborúhoz; ez utóbbiban Isten morális törvényeivel ellenkező cselekedet is helyes lehet, például egy hazugság, lopás, szélsőséges esetben a háború természetéből következő fejlemények is.

Az igazságot lehet keresni a Földön, de megtalálni nem, „mert most tükör által homályosan látunk” (1Kor. 13, 12), ezért nem tudjuk tévedhetetlenül szétválasztani a búzát az ocsútól. „Bízd azt reám, majd szétválasztom én” – mondta az Isten Jónásnak (Babits: Jónás könyve, 4. rész). Az, hogy az utolsó ítéletkor mi kerül a mérleg egyik és mi a másik serpenyőjébe, az Igaz Bíró titka marad. Annyit még hozzátennék, hogy meglepő ítéletek sora várható.

A szerző antikvárius