Szépirodalmi és tudományos pályázatot hirdet a Kopp Mária Intézet
A pályaműveknek a boldogság, a lelki egészség, a társas kapcsolatok, a családok és a közösségek összekapcsolódó világát kell megjeleníteniük.
A pályaműveknek a boldogság, a lelki egészség, a társas kapcsolatok, a családok és a közösségek összekapcsolódó világát kell megjeleníteniük.

Fűrész Tünde: Bevándorlásra alapozni egy ország demográfiai fordulatát téves út.

A kutatás alapján a többség körülbelül ugyanannyit költ ebben az évben is karácsonykor, mint tavaly.

Ez Magyarország első olyan fesztiválja, amelynek a középpontjában a családokat segítő innovációs megoldások állnak.

A legnépszerűbb intézkedés, hogy ismét el lehet végezni a beütemezett egészségügyi beavatkozásokat – derült ki a Kopp Mária Intézet felméréséből.

A Fidesz–KDNP adópolitikája és a minimálbér soha nem látott mértékű emelése hozzájárult a gazdaság kifehérítéséhez.

A magyarok 91 százaléka saját bevallása szerint kifejezetten szoros kapcsolatban áll az édesanyjával, ami a járvány alatt csak erősödött.

Rétvári Bence szerint a totalitárius diktatúrák áldozatainak emléknapja a jelképe annak, hogyan tudott kiegyezni Hitler és Sztálin.

Javulnak a demográfiai mutatók, nő a gyermekvállalási kedv és a foglalkoztatottsági szint is.

A családvédelmi akcióterv bevezetését követő felmérés szerint több férfi szeretne kettő vagy több gyermeket, mint nő.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csütörtökön és pénteken is meghosszabbított munkarenddel végzik a szemétszállítást.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

Az Afrika-kupán egészen megdöbbentő dolgok esnek meg.

If a puppet government comes to power, Hungarian money will end up in Ukraine.

A magyar válogatott Juhászt akár a forduló játékosának is megválaszthatják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.