Az új francia kormány elhalasztja Macron két nagy reformját
Jean Castex francia kormányfő a koronavírus-járványra hivatkozva jelentette ezt be.
Jean Castex francia kormányfő a koronavírus-járványra hivatkozva jelentette ezt be.

A program első ütemében beérkezett csaknem négyezer kérelem keretösszege meghaladja a 14 milliárd forintot.

A kezdeményezés a regionális együttműködés nagyszerű terepe, fontosabb, mint korábban bármikor.

Az Olaszországban tartózkodó migránsok nem akarnak a szociális ellátórendszerből kilépve elmenni dolgozni.
Az uniós költségvetési vitában győzelemre kell vinni a V4-es álláspontot.

Az Orbán-fóbiás társaságnak egyetlen politikai üzenete van: mindenáron „el kell söpörni a rezsimet”.

Nagy a nyomás a ma rajtoló német EU-elnökségen, hogy megkezdje a koronavírus-válságot követő uniós rendezést.

A világjárvány önmagában nem old meg semmit, inkább elmélyíti a törésvonalakat.

Ugyanakkor a nagyobb áprilisi leállások hatása a májusi bevételi adatokban jelentkezhet majd igazán.
A közösségi médiában a koronavírus-válság ideje alatt a Fidesz jelentős túlsúlya érvényesült.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Középiskolásokat szólítanak meg a hármas jubileum alkalmából.

Minden biztonsági aggály, és probléma ellenére Magyar Péterék továbbra is terjesztik az appot.

Tóth Máté szerint az orosz energiáról való leválás Magyarország regionális energiaközponti szerepét ásná alá.

Libás lakomák és legendák – ez a Márton-nap igazi története.

A baloldali médium azért az álhírterjesztésből is kivette a részét.

A háború sújtotta országban a „busifikáció” mindennapossá vált.

Szudánból, Nigériából, Pakisztánból és Afganisztánból indulnak útnak tömegek.

Damir Krznar, Vladimir Radenković és Arne Slot. Ez a három edző egymással soha nem találkozott, a Rapid Sportban most mégis összejöttek.

Világpremieren jártunk a Millenárison.

Ellensúlyozhatja a külső gyenge keresletet is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.