Kovács Zoltán: Az ünnepi rendezvények augusztus 20-án is biztonságosan zajlottak
A nap folyamán országosan 414 rendezvényt tartanak.
A nap folyamán országosan 414 rendezvényt tartanak.

Ennek a háborúnak soha nem lett volna szabad elkezdődnie, és minél hamarabb véget kell vetni neki – mondta az államtitkár.

Megjegyezte, az uniós csatlakozáshoz Kijevnek ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie, mint a többi országnak.

„Ideje lenne valódi tiszteletet tanúsítani mások iránt.”

Kovács Zoltán a BBC-nek adott nyilatkozatában kijelentette: zsarolással sem lehet Magyarországot rászorítani álláspontjának módosítására.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy ez nemcsak Magyarországot, hanem általában a tengerparttal nem rendelkező országokat érinti Európában.

Az államtitkár felidézte, a baloldali-liberális média a koronavírus miatt elrendelt veszélyhelyzetnél is a „demokrácia eróziójával” riogatott.

Kovács Zoltán szerint Soros György megadta az irányt, a Greenpeace pedig végre is hajtja.

Magyarország bevándorlási politikája teljes mértékben betartja a nemzetközi szabályokat és a józan ész szabályait is.

Az államtitkár a londoni polgármester okfejtésére reagált, miszerint hazánkban a szélsőjobboldalnak korlátlan hatalma van.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nagy tűzlepkét a kihalás fenyegeti.

Miért a Fidesz a biztos választás? Orbán Viktor felelt a kérdésre.

Menczer Tamás szerint a Tisza elnöke jogi lépésekkel menekül a politikai kérdések elől.

Pénteken este és éjszaka többfelé veszélyes útviszonyokra kell számítani.

A kormány a magyar emberek pénzéből Magyarországot fejleszti, és nem pedig Ukrajnát.

A nagyvárosok közbiztonságának helyreállítása komoly kihívást jelent a dél-európai ország számára.

Az Egyesült Államok által végrehajtott grönlandi annexió súlyos következményekkel járhat.

A hangfelvételek királya éppen nem tartotta magánál a diktafont, amikor fizikáról kellett tanulni az iskolában.

A lengyelek csak az első percekben vezettek, aztán jöttek a magyarok és minden nyitott kérdésre pontot tettek.

Erre a megszakításra senki sem számított a Bahrain Darts Mastersen.

Egy nagyszabású történelmi eposz egy utazásról, amely örökre megváltoztatta a világot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.