Folyamatos a közoktatási intézmények fertőtlenítése
Ma a Magyar Honvédség katonái több helyszínen folytatták az oktatási intézmények fertőtlenítését.
Ma a Magyar Honvédség katonái több helyszínen folytatták az oktatási intézmények fertőtlenítését.

Tíz év alatt kétszeresére nőtt az iskolatejben és iskolagyümölcsben részesülő diákok száma – közölte Rétvári Bence, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) alelnöke.
A Tamási Tankerületi Központ igazgatója elmondta: az 1500 négyzetméteres épület jelentős felújításra szorul.
A közoktatás olyan, mint a foci vagy a politika, mindenkinek van ugyanis valamilyen kapcsolódási pontja hozzá.
Az államtitkár példaként a két éve indult Csodaszarvas Iskolai Közösségi Programot említette, ami teljesen másfajta pedagógiai módszereknek nyit teret.

Az ITM a HÖOK-kal és más szervezettekkel való egyeztetés után azt javasolja a kormánynak, hogy a kötelező nyelvvizsga követelménye kerüljön ki a felsőoktatási felvételi elvárások közül.
Az államtitkár közölte: jelentősen nőtt a szociális gyermekétkeztetésre fordítható forrás, 2010-ben 29 milliárd forintot költöttek, jövőre pedig már 82 milliárdot fordítanak erre a célra.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ismét megnyílik az uniós forrásokhoz vezető út.

A fővárosban is esett a hó.

A miniszterelnök elbeszélgetett az éttermet üzemeltető családdal.

A tiszások által odavezényelt, büntetett előéletű férfiakat garázdaság miatt jelentették fel.

A területet az orosz támadások kiindulópontjaként használják.

Magyarországon már elindultak a háborúellenes gyűlések.

Olaszországban az Afrikából érkező migránsterror egyre nagyobb gondot okoz a bűnüldöző szerveknek.

A főtt krumpli az egyik leggyakoribb köret, mégis sokszor okoz bosszúságot.

Már az a kedvesség is levett a lábamról, amivel a fiatal csinos pincér hölgy beinvitált a sörözőbe. Nem sejthette, hogy nagyon is tudatosan érkeztem.

Két felvétel is készült hasonló esetekről, mindkettő viszonylag szerencsésen végződött.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.