Megtámadtak egy zsinagógát Berlinben
Molotov-koktélokkal.
Molotov-koktélokkal.
Gurmai Zita az amerikai Nobel-díjas tudóst tartja a magáénak, mi meg Karikó Katalint és Krausz Ferencet a magunkénak.
Békéscsabán köszöntötték a József Attila-díjas költőt.
A felavatott beruházás is azt jelzi: Székelyföld él és élni akar, a maga munkájából akar előbbre jutni, nem mások ellen, hanem önmagáért.
A Temesvári magyar napok nem csak a magyarságnak szól.
Nem túlzás azt mondani, hogy a harmadik világháború kitörésének kockázata soha nem volt akkora, mint most.
A rendezvény Makó legnagyobb szakmai, kulturális és zenei fesztivál eseménye.
A hagyományos értékek megőrzésének fontosságára hívta fel a figyelmet Simicskó István fővédnök, a KDNP frakcióvezetője a rendezvényen.
Az uniós forrásból megvalósuló beruházást 2024. szeptember közepéig fejezhetik be.
Az államfő azt is elmondta, mennyi óvodai és iskolai fejlesztés vette kezdetét az elmúlt öt évben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
ÉN CSAK LEÍRTAM… – Donald Trump és az európai patrióták sikere a megmaradás egyetlen esélye.
Az olaszok lépésről lépésre engedik át a muzulmánoknak köztereiket, kulturális intézményeiket.
A spanyol hatóságok csak az elmúlt néhány napban négy dzsihadistát tartóztattak le különböző városokban.
A segélyezési programok új alapokra kerülnek.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
Amikor baloldali kormányzat ellen demonstráltak a tüntetők, a HVG publicistája rendőri erőszakra buzdított.
Zelenszkij szerint új technológiákhoz és lőszerraktárakhoz is hozzáférhetnek.
Az első félidőben eldőlt a három pont sorsa.
Demkó Attila biztonságpolitikai szakértő szerint az Európai Unió részéről egy rendkívül veszélyes narratívaépítés zajlik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.