„Szeretném jelezni, hogy van egy Nobel-díjasunk, Claudia Goldin, akinek szeretettel gratulálok”
– jelentette be Gurmai Zita hétfőn a parlamentben napirend előtti felszólalásában.
„Nekünk is van új Nobel-díjasunk, igazából kettő, Karikó Katalin és Krausz Ferenc. Szívből gratulálunk. Nekik világraszóló elismerés, nekünk, magyaroknak hatalmas büszkeség”
– így reagált az MSZP képviselőjének megnyilvánulására Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Ez a két rövid kijelentés mint cseppben a tenger mutatja – ezért is érdemes felhívni rá a figyelmet –, hogy milyen nagy a különbség és a távolság a két nagy hazai politikai tábor és az általuk képviselt két világnézet, nemzetfelfogás között.
A szocialista politikus elárulta, hogy a New Yorki-i születésű amerikai közgazdászt, harvardi professzort tartja a magáénak, a Fidesz politikusa pedig a két magyar tudóst.
Mindketten többes szám első személyben mondták ezt, de míg Dömötör Csaba megnevezte azt a közösséget – a magyarok –, amelynek a nevében gratulált a két friss magyar Nobel-díjasnak, Gurmai Zita balladai homályban hagyta azt a csoportot, amely (vele együtt) a magáénak tartja az amerikai tudóst.
Karikó Katalin és Krausz Ferenc is évtizedek óta külföldön él és kutat, de mindketten ezer szállal kötődnek szülőhazájukhoz, megtartották magyar állampolgárságukat, szoros szakmai kapcsolatot tartanak fenn hazai kutatóhelyekkel, s gyakran járnak haza.
Teljesen igaza van Sitkei Levente kollégámnak, aki néhány napja azt írta, nem lényeges, hogy egyikük Amerikában, másikuk Németországban érte el azokat az eredményeket, amelyeket a Svéd Királyi Tudományos Akadémia az idén díjazott, mert ők megmaradnak szolnoki, illetve móri születésű magyar embereknek, egyértelmű identitással.
Ezért lehet minden magyar ember büszke rájuk, és vallhatja a magyar nemzeti közösség tagjaként a magáénak őket. Ugyanakkor, bár gratulálhatunk a többi Nobel-díjas tudósnak is, nem mondhatjuk a magunkénak őket, hacsak nem tartozunk ahhoz a közösséghez, amelynek ők is tagjai. Történetesen az Amerikai Egyesült Államok nemzeti, illetve bármely lokális (például New York-i vagy harvardi) közösségéhez.
Érdekes Gurmai Zita felszólalása-elszólása, hogy ő az amerikai tudóst tartja a magáénak, miközben a két magyar Nobel-díjasról szót sem ejtett.
Ebből ugyanis logikusan az következik, hogy ő valójában az amerikai közösséghez tartozik. Vagy egy olyan, meg nem nevezett, általunk nem ismert identitású, világnézetű, ideológiájú csoporthoz, esetleg szervezethez, amelynek a tagja Claudia Goldin, legalábbis a szocialista képviselő tudomása szerint.
Mi ezzel a probléma? Az égvilágon semmi. (Ahogy a régi magyar közmondás szól: Kinek a pap, kinek a papné.) Már azon az apróságon kívül, hogy Magyarország legfőbb államhatalmi és népképviseleti szervében ezek szerint olyan ember is ül, aki nem a magyar, hanem egy idegen közösséghez tartozónak vallja magát. Kérdés, ezután meg lehet-e bízni benne, aki az országgyűlési képviselői esküjében megfogadta, hogy Magyarországhoz és annak alaptörvényéhez hű lesz, s tisztségét a magyar nemzet – azaz nem más – javára gyakorolja? Vajon el lehet-e még hinni neki bármit is, aki nyilván nem hallott arról a szentenciáról, amit Nyilas Misi fejébe vert a latintanára a Debreceni Református Kollégiumban:
„Az is tolvaj, aki az emberek bizalmát meglopja”
?
Végül csupán az a költői kérdés marad: meddig maradhat egy tolvaj a magyar Országgyűlés tagja?
Borítókép: Karikó Katalin és Krausz Ferenc, a két új magyar Nobel-díjas kutató (Forrás: youtube)
