Világ Megváltója, „bölcsőd, s szállásod akarok lenni” – imádkozza Johann Sebastian Bach és a XVII. századi protestáns énekköltő, Paul Gerhardt a csodálatos karácsonyi korált („Itt állok jászolod felett…”).
A karácsonyi ünnep, minden igazi ünnep sajátossága, hogy a transzcendens vagy akár világtörténelmi jelentőségű eseményt, melyet ünneplünk, összeköti személyes életünkkel, annak mindennapi gondjaival és örömeivel. Úgy is mondhatnánk, akkor van közöm a világ Megváltójához, ha hozzám, egyszerű, porszem, a világ több millió éves életéből legfeljebb néhány évtizedet igénybe vevő emberhez is megérkezik.
A karácsonyi eseménynek leér a lába a földre. Odaér hozzánk, hiszen mi, emberek adunk szállást a Kisjézusnak. Ő angyalseregek felett rendelkezhetne, mégis lemond róluk, hogy EGY legyen közülünk. Éppen olyan, mint te és én. A világ Megváltója, s mégis ránk szorul. Lemond hatalmáról, istenségéről, „szolgai formát vesz fel”, kiszolgáltatja magát nekünk. Szenvedésének nem kezdete, hanem vége a kereszthalál. Nemcsak az a három óra a Golgotán, hanem az egész élete szenvedés, mert az anyaméhtől fogva azonosul minden emberi szenvedéssel.
„Megüresíti magát.” Így nevezi ezt az első keresztény közösségek egyik Krisztus-himnusza. Olyan politikai, gazdasági, kulturális és emberi körülmények között játszódik le élete és következik be halála, hogy az alapvetően nem különbözik bármely más ember lehetséges életkörülményeitől. Bárkit elérhet a szegénység, rászakadhat a háború borzalma, beszoríthatja életét a betegség, s a végén mindannyiunkat a halál vár. Csakhogy Ő önként vállalta ezt a sorsszenvedést. Így és ezért lehet hozzánk legközelebb, amikor mi, emberek az élet és a halál, a szenvedés értelmét, okát és célját keressük.
Személyes történetünkké lesz, amit világtörténelmi fordulatként hirdetnek a próféták, ünnepelnek az első keresztények. Személyes életünk keretei között felismerni magunkat Jézus történetében egyszerűbbnek tűnhet, mint azt az univerzális dimenziót megközelíteni, melyről az apostolok azt írják, hogy eljön majd az idő, amikor „Isten lesz minden mindenekben” (1Kor 15, 28).
Ez a kozmológiai méretű győzelem a karácsonyi evangélium következménye. „Isten… letöröl minden könnyet a szemükről, és halál sem lesz többé, sem gyász, sem jajkiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jelenések 21, 3-4)
Ma nem látszik az esélye egy látványos isteni beavatkozásnak, az emberi idő olyan végének, ahol az új ég és az új föld leváltja a régit. Ezért kérdezzük újra és újra: minek kellene történnie ahhoz, hogy ez a világ békésebb, biztonságosabb hely legyen? Igazán megjelenhetne újra a világ Megváltója!
