Tyúklépésben halad az AS Roma érzékenyítése
A korábbi játékvezető alkalmazásával nem nyert, inkább veszített az AS Roma.
A korábbi játékvezető alkalmazásával nem nyert, inkább veszített az AS Roma.
A másik nyolcaddöntőben potyogtak a gólok, a Manchester City csúnyán elintézte a Sportingot.
Kis híján kikapott Xavi együttese, pedig már a második percben megszerezte a vezetést.
Malinovski bomba gólját Danilo az utolsó pillanatban egyenlítette ki az Atalanta és a Juventus találkozóján.
Dunai Ede ígéretes csatár volt, de snookeresként és a könyveivel ér el szép sikereket.
Diego Forlan az ururguayi egyetemi ligában futballozik újra miután csatlakozott az egyik öregfiúkcsapathoz.
Megmentőt vártak, helyette nevetség tárgya a Vörös Ördögök edzői stábja az öltözőben.
„Töketlenek vagytok, és ennél rosszabb dolog nem történhet egy férfivel” – kelt ki magából az edző.
Varga Kevint sérülése és a sok edzőváltás is akadályozta, mégis javára válhat a nehéz helyzet.
Utolsóként az FTC jutott be a Magyar Kupa negyeddöntőjébe, ahol egy másik élvonalbeli csapat lesz az ellenfele.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszter szerint egy politikus ma már nem élhet a Facebookon kívül, de csak a Facebookon sem.
Újabb videó érkezett Sátoraljaújhelyről.
Egy idős asszony megtörten mesélt arról, hogyan veszítette el élettársát a tiszakécskei gyilkosságban.
A demonstráción részt vett Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök volt stratégiai főtanácsadója, és videókapcsolaton szólt a tüntetőkhöz Elon Musk is.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
Nem győzte fogadni a köszönéseket.
Az egyik áldozat egy négyéves gyerek.
Rengetegen voltak a rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.