Comore-szigeteki és martinique-i játékos is érkezett az NB I-be
A Mezőkövesd nyolc új játékossal vág neki a tavasznak, a ZTE és a Honvéd senkit sem igazolt.
A Mezőkövesd nyolc új játékossal vág neki a tavasznak, a ZTE és a Honvéd senkit sem igazolt.
A nemi erőszakkal vádolt futballista eddig három különböző történetet adott elő.
Először Kubatov Gábor tett közzé egy bejegyzést, amelyben elárulta, hogy pont került az ügy végére.
Ha a madridi csapat pályára lép, akkor a francia csatár nézi a mérkőzését, legyen éppen bárhol.
A külügyminiszter úgy fogalmazott, a FARE gyakorlatilag önkéntes munkásőrök szervezete.
Varga Barnabás számára elégtételt jelentenek az élvonalbeli gólok az utánpótlásban kapott pofonok után.
A Felvidéken és Erdélyben is elítélik a Nagy-Magyarország-jelkép stadionokból való kitiltását.
Az egyelőre nem világos, hogy a szurkolói kiegészítő darabokra, például a sálra vonatkozik-e a tiltás. A molinó nem megengedett a magyar válogatott meccsein.
Nagy kedvvel futballozva, már az első félidőben eldöntötte a Schalke elleni találkozót az RB Leipzig.
Nemcsak a Juventus járhat pórul a kétes ügyletek miatt, hanem a jelenlegi és korábbi futballistáit is megbüntethetik.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a térségnek közös kihívásokkal kell szembenéznie, és ezek között az egyik legsúlyosabb az illegális bevándorlás.
Újabb csalási módszer jelent meg Szegváron.
Norvégiában kapott ki három góllal a zöld-fehér egylet.
Újabb videó látott napvilágot az ukrán kényszersorozásokról.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
Migránsközpont megnyitása ellen tüntettek Rómában. A lapunknak nyilatkozó politikusok kiemelték: jogos a helyiek felháborodása.
A gyanúsított továbbra is szökésben van.
Óriási sorok, pillanatok alatt kifosztott standok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.